Tavaszváró télelő

Gyertyaszentelő van február 2-án. A mi falunkban ilyenkor azt mondták, hogy minden fa tövében gyertya ég. Jelezve: közeleg a tavasz. Az idei gyertyaszentelő előtt azt hallom, hogy jön a tél. Hideggel, széllel és hóval. A szél valószínű elfújja a gyertyalángot. Pedig a természet az idén is ébred. És ébred a remény is vele, hogy talán megerősödnek az ősszel földbe vetett magvak hajtásai és jó termés lesz az idén.

De ez a téljósló híradás egyúttal arról is szól, hogy várva a hideget, összefogott a társadalom. Állami és karitatív szervek vigyáznak fokozottan azokra, akik egyedül vannak, nincs vagy kevés a tüzelőjük, az élelmiszerük, s emiatt veszélybe kerülhetnek. Ismét jó érezni a társadalom összefogását, mert biztonságot ad. És reményt arra, hogy egyszer jobb lesz, hogy egyszer kevesebb nélkülöző lesz ebben az országban, akinek segíteni kell. Mert sok embernek kell segíteni jelenleg. Azoknak, akik adóssággal küzdenek, akik egyedül vannak, és akik koruknál vagy egészségi állapotuknál fogva elesettek.



A társadalom szolidaritása sokszor megmutatkozik. Kicsi és nagy dolgokban egyaránt. De ennek a szolidaritásnak állandónak, nem kampányszerűnek kellene lenni. A másikra figyelés egyúttal önmagunk erősítése is. Nehéz meghatottság nélkül arra gondolni, hogy mennyi ember küzd a nélkülözéssel. A minap hallottam, hogy Magyarországon 700 ezer munkavállaló él minimálbéren vagy bérminimumon. Irtózatosan nagy ez a szám.
A gyertyaszentelő reménye remény arra is, hogy egyszer ez a szám is csökken.