Vélem-én

2012.10.10. 07:34

Peches filatelisták

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt találták a legvonzóbb támogatási célnak azok a vállalkozások, amelyek a társasági adókedvezményt kihasználva támogatják a látványsportágakat – jelentette az adatok hallatán az egyik hazai médium.

Vas András

Ha az átlagszurkoló nem szembesülne kéthetente a székesfehérvári stadion díszpáholyának elmélyült szotyizóival, vélhetően ordas nyomdahibának vélné az értesülést, melyik magyar labdarúgócsapat zsebelhette be eddig a legtöbb TAO-pénzt. A többség ugyanis elsőként bizonyosan a Videotont mondaná, ám ez túl egyszerű volna, főként, hogy állami bankokkal, kormányközeli cégekkel igencsak kistafírozták már az egyletet, meg aztán a TAO nem is használható külföldről hazazavart magyar, s másutt könnyűnek talált brazil, portugál és délszláv játékosok premizálására, csak létesítmény- és utánpótlás-fejlesztésre.

Így aztán a papíron önálló, a valóságban azonban a Vidi neveldéjeként működő Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány lett a befutó. A Puskás Akadémia. Mely eddig 2,8 milliárd forint TAO-pénzzel gazdagodott.
Ami nagyjából ötöde a teljes honi futballba szétosztott lóvénak, s több mint ötszöröse a bajnok Debrecen, nyolcszorosa az Újpest, tizenkétszerese a Fradi és a Honvéd, tizennégyszerese a Siófok, tizenhatszorosa a Kaposvári Rákóczi, s csaknem tizennyolcszorosa a Győr által összekalapozott summának.



Vagy ha úgy nézzük, több mint harmada, mint amennyit a többi kedvezményre jogosult sportág – jégkorong, kosárlabda, vízilabda, kézilabda – ás a Magyar Olimpiai Bizottság együtt kapott. Mielőtt bárki értetlenül nézne maga elé, miért egy másodosztályú klub iránt lelkesednek ennyire a különféle cégek: az öt éve működő akadémia alapítója a regnáló miniszterelnök, aki annyira elkötelezettje a honi futballnak, hogy saját birtokából is kiszakított egy kölcsöndarabot az alapítvány részére.

Mi lenne itt, ha gyerekként a bélyeggyűjtésbe bolondul bele?! Vagy a színházba...