A talán, az biztos

Nem voltunk részegek, csak nem mentünk haza, így sehol sem aludtunk egy osztálynyian az ünnepség után, a hajnal az utcán talált minket. Így tiltakoztunk a tekintélyes, ódon intézmény döntése ellen, mert másnap a negyedéveseknek is kötelező volt a tanítás. Nem lógtunk tehát, mi, a végzősök, de demonstráltunk egy szerintünk rossz határozat miatt. Tanárunk jóságosan eltekintett az érettségi tételek kíméletlen kikérdezésétől, de a jövőre nézve megpróbált útba igazítani minket legalább három-négy generációnyi bölcsességgel: nekünk nem volt könnyű a háború után, hiába tanultunk, a szüleitek csak pár éve kaptak reményt, de már nem fiatalok, tanuljatok, mire kikerültök az egyetemekről, nektek már jobb lesz. S hozzátette: talán...Riadtan kaptuk fel a fejünk egymás tekintetét keresve, mert addig soha nem hallottunk bizonytalanságon mindig határozott példaképünktől.



Sajnos e bizonytalanság a mai napig érvényben van, akárhány generáció kerül ki az iskolapadokból. Nem sikerült az ígéreteket kiszámítható életpályává dolgozni azóta sem. A talán talán maradt, egyetlen országvezetés sem koptatta ki a szóhasználatból.

Hibáztatni valamennyiünket kellene. Ki itt, ki ott alkudott meg a felszínen maradásért. De a fiatalságot cinikusan lekezelő, atyáskodó gőgöt el kell végre hagyni, különben nem lesz ki emlékezzen kedves tanáraink szavára idehaza. S csak a romkocsmák maradnak, üresen, válaszra tátongva.