Vélem-én

2013.01.25. 13:53

Ahogy a másik szeret

Alma szép volt és okos. Egy igazi nagy szám. Mindig sok fiú vette körül, de neki csak kevés tetszett igazán. A házassága előtt is voltak szerelmei, akiket később is képes volt szeretni, csak mint a barátait. De igen sokra tartotta őket.

Kaposvári Szerpentina

Lehetetlen volna meghatározni azt a kategóriát, amibe beleférnének azok az érzések, amik jelen voltak ezekben a kapcsolatokban, mert megmaradt néhány szexuális tartományuk a múltból. Immár megéletlenül, emlékként.
A férje, Zalán érzékeny és egyben nagyon is racionális férfi volt. Amikor egy éve feleségül vette Almát, tudta, hogy nagyon kell rá vigyáznia, mert állandó versenyben van. Lenyűgözte a felesége lénye. Csodálta őt, és végtelenül becsülte minden általa ismert képességét, ráadásul szórakoztatta is. Bátortalanul, mégis elsuttogta néha, hogy igen, neki ő az igazi, a nagy szerelem. Ilyenkor mindig örömmel vette tudomásul, hogy senki sem figyelt a szavaira, mert nem kérdeztek vissza, elsiklottak a felette, valahogy mindenki érzékelte, hogy kényelmetlen volna Zalánnak erről beszélnie, miközben büszkélkedett volna is szívesen a csodálatos nővel, akit nem csak ő választott ki, hanem őt is a nő. Csak néha hagyta, hogy ezek az érzelmek elragadják, és olyankor néhány perc után valami idegesítően együgyű reklámplakáton kezdett bosszankodni magában, mert  egészen gyermekkora óta babonásan hitte, hogy a „derűre ború” népi rigmus minden esetben valóra váltja önmagát, mégpedig az öröm forrásának témájában. Vagyis, ha túlságosan elégedett a párjával, talán valami balszerencse érheti.

Emlékezett, hogy a nagymamája például azon a napon halt meg, amikor a kedvenc étele volt az ebéd. Azt sem felejtette el, amikor a legfinomabb tízórait vitte és a nagyszünetben a történelem tanárnő annyira megszégyenítette őt, hogy egy hétig lázasan feküdt otthon tüdőgyulladással, mert a konkrétan begyulladt tüdőn kívül minden ráutaló tünetet produkált mindaddig, amíg elég lelkierőt nem gyűjtött ahhoz, hogy visszatérjen a gyermekhordába.



Felnőttként is sokszor kötötte az örömöt és a bánatot valamiféle táplálékhoz, esetleg desszerthez. Az édességeket kifejezetten a szerelemhez kötötte. Így aztán rászokott arra, hogy amikor éppen nagyon szerette Almát, de kimondani, átélni, megfürdeni ebben az érzésben nem mert, akkor evett egy fagyit, télen pedig beült egy gesztenyepürére a cukrászdába.



Egy alkalommal mégis vett egy csokor virágot, amit egy kisfiúval Alma munkahelyére küldött, aki átadta a lánynak. Mivel azonban semmi gyakorlata nem volt a virágküldésben, elfelejtett üzenetet írni hozzá, és amint erre rájött, azonnal arra gondolt, hogy mi lesz, ha a lány nem fogja elárulni neki, hogy egy ismeretlen férfitől ajándékot kapott. Izgatottan várta, hogy beszélhessen vele és megtudja, vajon a nő őszinte lesz-e hozzá.
Amikor  Alma megkapta a csokrot, zavartan keresett egy kártyát, vagy bármilyen ismerős jelet, amiből megtudhatta volna, hogy a férjétől kapta, mert leginkább erre vágyott, de nem talált semmit. Nézte, ahogy a kolléganői nézik őt, és nem tudta mit is mondjon, hiszen mindenki tudott különös vonzerejéről, arról, amivel elbátortalanítja, de mégis megbabonázza a férfiakat. Távoli csodálói az irodában is megjelentek, szemükben valami egészen bugyuta fénnyel.

A nő csalódottan tette vázába a virágokat, amikor  megcsördült a telefon. Zalán hívta, ahogy máskor is szokta. Megkérdezte, mi újság, minden rendben, mondta Alma, aki a szokásosnál szűkszavúbb volt és igyekezett mihamarabb letenni.

Leült az asztala mellé és egy iratkötegre feküdt. Ugyanazt érezte, amit korábban olyan sokszor, hogy titkolóznia kell, nehogy megbántsa azt, aki szeret. A kapcsolataiban mindig nagy zavarokat okozott ez a nyilvánvalóan létező „udvartartás”. Az irigy nők férfifalónak tartották, a barátai viszont pontosan tudták, hogy mennyire hűséges. Ezt a fura helyzetet viszont ő is, és a partnerei rosszul kezelték, így többször okozott konfliktust még az is, ahogy nyilvánvalóan visszautasított egy-egy udvarlóját.

Most azonban másként döntött. Felvette a telefonját és az esti vacsora után érdeklődött, miközben nevetve elmesélte, hogy valaki virágot küldött neki, sőt arra is utalt, hogy biztos benne, Zalán volt az, csak most titkolózik, de férfi fogadkozott, hogy ő ugyan nem szokott és ezután sem fog csokrot küldeni. Ekkor már a férfi is felszabadultan viccelődött.
Most azonban ő került csapdába, hiszen hazudott a feleségének, ráadásul maga sem tudta, hogy miért. Mi tartotta vissza attól, hogy kimondja azt az egyszerű mondatot, hogy igen, én küldtem, mert szeretlek, miért olyan komplikált őszintének lenni, mi minden terheli a szavakat, hogy olyan nehéz őket kiejteni?

A férfi végtelenül szomorú volt és rettegett attól, hogy ha a lány megtudja az igazat, nem fog bízni benne, bármennyire is örül a figyelmességének és annak, hogy mégis ő volt az, aki szerelmét a csokorral fejezte ki.
Ahogy hazaértek, közösen kezdtek vacsorát készíteni és közben Zalán összetört, de egyúttal támadó hangon vallotta be, mint valami bűnös dolgot, hogy igen, ő lepte meg ma.
Szidni kezdte a lányt, hogy önmagát védje, de a lány csak állt szótalanul és tudta, hogy el fog válni a fiútól, egyszer.

Aztán sírni kezdett, mire a fiú átölelte. A nők könnyeivel sosem tudott bánni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!