Padba parancsolva

Nem irigylem a szülőket, akiknek iskolába kellett íratniuk gyermekeiket most. A problémamentes átállásról ugyan sokat hallhattunk, de a tapasztalatok az állami kéz rátételétől számítva a mai napig döcögős gyakorlatot szültek az iskolák életében. A gondok nem állnak meg a falak előtt, hiszen a szeptemberi becsengetéshez új elsősök kellenek, és ősztől már egy új elvek mentén irányított iskoláztatásról beszélhetünk, ahol az elven kívül semmi sem biztos.

Mert elv, hogy ne kényeztessük, babusgassuk otthon a gyereket feleslegesen, küldjük ahová való: az iskolapadba. A rend-fegyelem tanulást nem lehet elég korán kezdeni. De a gyakorlat átírja a nagy ívet, hiszen akkor több gyermek lesz az osztályban, több diákhoz több tanár kellene. Erre viszont nincs pénz, ha a hely megvan egyáltalán. Marad a megengedés, az akár 32 fős létszám, ahol pedagógus legyen a talpán, ha már pályára került.



Ugyanilyen elv a hit és az erkölcs kötelező taníttatása. Ami abból a vágyból táplálódhat, hogy ne legyenek hazug istentelenek ebben a honban, hiszen ez mindnyájunk üdvössége, s az, hogy egyenes gerincű emberekkel könnyebb országot építeni, mert belátják, hogy mindig illik befizetni az adót, és a diplomáért cserébe illik hazát szolgálni évekig gondolkodás nélkül. De ehhez az elvhez sincs gyakorlat, nincs tanár és tananyag, vagy nincs elég pap, akikre nyugodt szívvel rábízzuk csemeténket. A szülők jó része biztosan gyomorgörccsel ikszelt a lapon a törvény parancsára.

Vajon ezekből a félelemből felépülhet-e a valaha a jövő versenyképes Magyarországa? A válaszhoz a hit kevés lesz, de a bizonyítványt mindannyiunknak kiállítják majd...