Menjünk Gyugyra!

Ha valamelyik falu Isten háta mögött volt (Szőlősgyöröknél el, a pincesor után mindjárt), akkor az Gyugy. Somogyban persze lehetne példálózni több tucat hasonlóval. Csakhogy Gyugy ma már nincs az Isten háta mögött azért sem, mert összeköti egy új út a közeli várossal, Lengyeltótival. És nem is úgy néz ki. Jelenka György polgármester szerint sajnálhatom, hogy nem láttam a falut húsz éve, mert akkor volna igazán szembetűnő a változás. A folyamatos erőfeszítések, a tenniakarás azonban annak is a szemébe ötlik, aki először jár a búcsújáról (ismét) híressé vált községben.

Jó két évtizede ők is egyszerű virágosítással kezdtek; sok olyan somogyi faluban lehet járni, amelyik akkor ugyanígy tett, de többre alig jutott azóta. Nem így Gyugy, ahol akkoriban kiskocsin tolták föl a halottat a dombtetőn álló romos templomhoz, mert nem volt rendes út, homokbánya terpeszkedett a templom alatt. Ám tervek készültek, régészek jöttek, és ami fontos, támogatás is a tervekhez, akármelyik oldal volt is éppen kormányon. Mert nyilván nem mindegy, milyen terveket sző az ember, sző-e egyáltalán, vagy helyette csak panaszkodik.



Nem csak búcsúkor és nem csak zarándokok, turisták számára lehet ma az a jelszó, hogy „menjünk Gyugyra!”. Aki nem hiszi, hogy az „Isten háta mögött” is lehet egyről a kettőre jutni, aki szerint csak és kizárólag a kapcsolatokon múlik, melyik település fejlődik és melyik nem, annak javaslom a gyugyi „tanulmányutat”. S ha arra járnak, feltétlenül kérdezzék meg a titok tudóját, a hazai polgármesterek doyenjét!