Összmagyar eldugás

A forint nem volt a legjobb már akkor sem, maradt a német márka, ami valahogy azért becsordogált a repedezett rendszerfalon például a Balaton-partnál. Esetleg az arany, mint befektetés, amit hol török-olasz bőrdzsekik között csempésztünk, hol a Mariahilferen szereztünk be. Mert ez a kockázatvállalás volt a legbiztonságosabb az állammal szemben. S a történelem lassan ismétli önmagát, most újra rejtenénk a vizslató szemek elől, de nem csak a pluszt, hanem mindent, az összest. Mert nincs nettó jövedelem, amit valahogy ne adóztatnának meg még egyszer.



Nem, nem fogyasztás ez, csak pénz, s a hozzájutás furmányai. Tehát abból nyúlnak le még egyszer, amiért egyszer megizzadtunk, s le is róttuk a nagy közös felé kötelességünk. Ez Varga Mihály csomagjának hatása, de tulajdonképp mindegy milyen szignó dugja az orrunk alá: tranzakciós illeték, átutalás, csoportos beszedési, pénzfelvét. Fizetni kell és kész. Inkább a mellébeszélés bántó, hogy majd a piaci versenyben megkímélődik az állampolgár. A tény ezzel szemben, szinte kivétel nélkül minden bank ügyfeleire hárítja felfokozott rezsijét.

„A módosítás oka a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI törvény 2013. augusztus 1-jén hatályba lépő módosítása, melynek következtében a (...) bank közteherviselési kötelezettsége megemelkedik.” Ez nem mellébeszélés. Hirdetmény, gondolom, sokan ismerik. Jöhetne rá az adóztató könnyelműsége: váltson bankot. Csakhogy a pénzintézetek egyformán reagáltak, bár kétségtelen: váltásra érett a helyzet.