Figyelem a Drávára

A megye legszélsőbb háza Szentmihályhegyen – túl a volt határőrlaktanyán – egy dombtetőn áll. Erdő veszi körül, de a fák között messze látni. Lent a völgyben fut a Gyékényes–Nagykanizsa közötti vasútvonal. A vasúton túl találkozik a Horvátországból érkező Dráva és a határon kanyargó Mura. Innen együtt hömpölyögnek tovább.

A dombtetőről nézve mindig békés a táj. A legszélső ház nyugdíjas tulajdonosa időnként kiáll a dombra a fák közé, vasutas sapkát tesz a fejére, vasutas sárga zászlót fog a kezébe, aztán tiszteleg az elrobogó vonatnak. És az érkező víznek.

A víz színéről ő már tudja, hogy mi következik. Mert a folyónak nemcsak a vize, hanem ereje is egyesül. Ahogy halad a Duna felé, legalábbis a somogyi szakaszon, rombolja és építi is a partot. A Dráva itt fiatal és vad folyó, nem szelidítették csatornává. Riadalmat sokszor okozott már, de hatalmas károkat ritkán, pedig olykor derékvastagságú fákat tép ki a partmenti füzesekből, s minden mást is visz magával, ami az útjába kerül. Örvényei félelmetesek és veszélyesek.



A Dráva minden évszakban és minden körülmények között figyelmet követel magának, most különösen. A táj csak látszólag békés, a mederben és a parton egyaránt küzdelem folyik az itt élő emberek, a hatóságok, valamint a természet között. A védelem működik ezekben a napokban is, hogy amikor Barcs alá, a szabályozott szakaszhoz ér a gyors sodrású folyó, ne tudjon kárt tenni. Vigyázunk, s vigyáznak rá.