Labdavezetés zenére

Nem csak vasárnap óta, már előtte is ez volt a véleményem: végre! Végre, hogy belekerül a futball az iskolai testnevelésbe! Sosem értettem: általános iskola alsótól kezdve ugrottunk szekrényen át, másztunk kötélre, saslengtünk a korláton, röp-, kézi- és kosárlabdáztunk, de mintha a foci az nem is létezett volna. Általános felsős tanárom (Isten nyugosztalja!) a kézilabdát szorgalmazta és amikor megtudta, hogy páran a Bányász serdülő focicsapatába járunk edzeni, akkor összehúzta a szemöldökét. A gimnáziumban Koltay Pista bácsi is erőltette egy darabig a kötelező elemeket, úgy mint például magasugrás, de aztán gyakran csak a labdát dobta be közénk és fociztunk kicsengetésig, néha még hóban-fagyban is, miközben más osztályok saslengtek.



Rejtély, hogy miközben akkor is a futball volt a legnépszerűbb sportág idehaza, sőt, a vasárnapihoz hasonló sikerből is több jutott anno, az iskolai testnevelésben (no meg gyaníthatóan a tornatanárképzésben) miért számított tabunak, hiszen iskolán kívül sem saslengeni akartunk, hanem fociztunk, ahol és amikor csak tudtunk. Bezzeg mostantól! No, nekem ezzel a bezzeggel akad csak némi problémám. Azzal, amikor olyan szörnyűségeket olvasok a labdarúgásoktatás frissen elkészült tanrendjében, hogy például „első és második osztályban labda nélküli egyéni taktikai elemek elsajátítása, labdavezetés mértani alakzatban és zenére”. Meg hogy „társas taktikai elemek, háromszögelés elsajátítása, különös tekintettel a helyezkedésre a védekezésben, illetve a gólhelyzetek kialakítására”. Harmadik-negyedikben „rúgások a lábfej különböző részeivel, a labda megállítása, talppal, belsővel”...

Ha annak idején Koltay Pista bácsi nemcsak a labdát dobja közénk, hanem ilyen tudományos alapossággal próbál bennünket megtanítani labdarúgni, akkor azt hiszem, csak megutáltatta volna velünk a focit...