És lájkolni még szabad?

Nem volt olyan rég: a romagyilkosságok első rendű vádlottja hárommillió forintot követelt a legnagyobb bulvárlaptól, mert az „brutális sorozatgyilkosnak” titulálta, s emiatt ő úgy érezte, hogy sérült a becsülethez, az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez fűződő joga. És volt olyan bíró, amelyik sérelemdíjat ítélt neki, igaz, azt a döntést végül a Kúria hatályon kívül helyezte.



Iránban tavaly nyolc fiatalt összesen 127 évre ítéltek Facebook-bejgyzéseik miatt. Nemrég kapott az Európai Uniótól Szaharov-díjat az a szaúdi blogger, akit bejegyzései miatt tíz év börtönre és ezer korbácsütésre ítéltek. A
Siófokon rabosított cikkmegosztók örüljenek, mert legalább börtön és korbácsütés nem fenyegeti őket? Valami nem stimmel a hazai jogban sem, ha egy korábbi polgármester városvezetői ténykedését kritikusan taglaló cikknek csupán a megosztása rabosításhoz vezethet. Nekem a védelmüket felvállaló Czeglédy Csaba érvelése az, ami stimmel. Szerinte „a mindenkori polgármester tevékenysége közvita tárgya, a sérelmezett közlés nem sért emberi méltóságot, a közéleti vita elválaszthatatlan része a közügyek alakításában részt vevő, közhatalmat gyakorló, közpénzekről döntő személyek nyilvános bírálata”. Sőt, egy szimpla megosztás még csak nem is bírálat...

S bár a siófoki „Facebook-bűnözők” kedélyesen fogják föl, azt találgatják, hogy mivel mostanra már másfél ezernél is többen megosztották az ominózus cikket, egy esetleges bírósági tárgyalásra a felcsúti Pancho Arénát kell-e majd kibérelni, nekem egyáltalán nincs jókedvem. Hiszen ha ilyen a jogrendünk, akkor bármi is az ilyen ügyek vége, a feljelentő eléri a célját; ki szeret rendőrségre járni fényképezkedni?...