Vélem-én

2015.12.16. 05:14

Kompra várva

Ahhoz képest, hogy néhány hónapja még a tanyafejlesztéseket taglalta a minisztériumból a Balaton Fejlesztési Tanács ülésére delegált illetékes, a múlt heti BFT-ülésen végre valóban a Balatont érintő konkrétumokat hallhattunk az elméletileg a régió rendelkezésére álló 300 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználásáról.

Fónai Imre

Tudjuk tehát immár, hogy 1. valójában virtuális ez a 300 milliárdos keret, nem önálló pályázatok lesznek az elköltésére, hanem a nagy országos programok részeként jelennek majd meg a felhívások; 2. ahány forint elköltésére 2017. június 30-ig nem lesz szerződés, annyit veszít el belőle a balatoni régió; 3. iszapkotrást és kompot nem támogat az unió, a Fonyód-Kaposvár vasút felújítása is csak maximum elővárosi közlekedés címszóval férhet bele és az elektromos buszok is csupán régiós szemléletű közlekedésfejlesztési tervek esetén.



Csatázni kell még jócskán az uniós bizottsággal, miközben idő szinte alig, hiszen – s ez nem uniós direktíva, magunk szabtuk magunknak – 2016 első felében minden pályázatnak meg kell jelenni ahhoz, hogy 2017 közepéig papíron legalábbis mind a 300 milliárd el legyen költve, le legyen kötve. A BFT-ülésen hallottak alapján gyanítható: azokat a projekteket nevesítették a balatoni fejlesztési programban, melyek már elő vannak készítve, mint például a második komp, melyre már 2012-ben megvalósíthatósági tanulmány készült.

Igaz, az unió kompot nem támogat, de majd – hallhattuk ezt is a siófoki tanácsülésen – megpróbáljuk turizmusfejlesztés, vagy a 7-es és 71-es út összekötésének jelszavával „lenyomni” a hazánkba készülő európai bizottsági illetékesek torkán. A többi már – Hidvégi József fonyódi polgármestert idézve – „csak” lobbi kérdése.

Vasút, zsilip, második komp – szubjektív válogatásom alapján ezek a 300 milliárdos program „zászlóshajói”, ebből egyről még nem tudjuk, lehet-e egyáltalán belőle valami. Aligha véletlen, hogy Kollár József Bahart-vezérigazgató, amikor a BFT-ülésen a társaság terveit ismertette, kerülte a második komp említését...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!