Nagybetűs ünnep

„Karácsony második napja anyáméknál – írja egykori évfolyamtársam, János a Facebookon. – Bár már vagy másfél napja egyfolytában eszem, mégsem sérthetjük meg őket, készültek, így bevágok egy tányér halászlét, majd jöhet a húsleves. Utána mindenféle sültek köretekkel, majd az elmaradhatatlan töltött káposzta, mert azt is illik megkóstolni. Fojtásnak süteményhegyek.”



Nagyjából ugyanekkor ér véget Budapesten a krisnások monstre akciója, az ünnep három napja alatt több ezer tál meleg ételt és élelmiszercsomagot osztottak ki. Nyomtatott sajtó ezidőtájt nem lévén, ismét az internetet járták be elsőként a képek, a sok száz méteren át kanyargó sor a Blahától a Rókus kápolnáig. S persze megy a vita, többen vagy kevesebben várnak, mint egy-két-három esztendeje, mintha nem lenne mindegy, hogy öt-, ha- vagy éppen tízezer szorul karácsonykor mások jóindulatára, egytálétel-adományára. Köztük egyre több gyerek, régebben még csak a szüleik jöttek, s fordították el arcukat, amikor fotózni-kamerázni kezdték őket, ma már belenéznek az objektívba, s hozzák a fiúkat és lányokat is, hiszen nem szégyen a szegénység. Legalábbis nem az ő szégyenük.

Természetesen nem csak a fővárosban osztottak és segítettek a rászorulókon, többek között Kaposváron, Marcaliban, Somogyvámoson is jutott nekik meleg étel, némi ruha és tartósélelmiszer-adomány. Amiért ők hálásak voltak, az adományozók pedig boldogok és elégedettek, a megyeszékhely főterén falatozókat bámulók pedig vérmérséklet, lelki beállítottság és empatikus képesség szerint kíváncsiak, szánakozók, elutasítók vagy éppen okoskodók. Aztán persze néhány óra alatt kiürült a tér, a kaposvári és a Blaha is, s elmúlt az ünnep varázsa. Az előző nap a tévében látott, az ingyenételért sírva köszönetet mondó néni vélhetően lassan rágva, az utolsó mócsingot is megbecsülve kanalazta be töltött káposztája másnapra gondosan eltett felét, s a négygyerekes anyuka is kifőzött valamennyit a száraz tésztából. János pedig nagy nehezen letuszkolt még egy fél rúd mákos bejglit, s az átlagosnál nagyvonalúbban leszopogatott libacombot dobott a családi öleb tányérjába. Persze ez egy másik Magyarország.

Ahogyan Hobó is énekelte: Nagybetűs ünnepek után, Lassan alszik el az ország, Vihar előtti éjszakán, A lelkek szennyesét mossák...