Vélem-én

2016.02.16. 07:48

Telepesek

Bicskanyitogató, ahogyan az ellenzéki pártok megpróbálnak rátelepedni a pedagógusok kezdeményezésre.

Vas András

Felemelő, egyúttal félelmetes volt az az öt perc. Csak az eső kopogása hallatszott a felvételeken, mintha kihalt lett volna a tér. Pedig tízezrek gyűltek össze az ország háza előtt, gyógyírt keresve az ország bajára. Vagy legalábbis a magukéra. Ami ebben az esetben nagyjából fedi egymást, hiszen az ellehetetlenített oktatás, a stresszes, fölösleges adminisztrációval, értelmetlen pluszfeladatokkal terhelt tanár – óvónő, dadus, gondozónő – a frusztrációját két helyen tudja kiélni: otthon, családi körben, vagy a munkahelyén. Az osztályban a gyerekek között, s ettől kezdve nem magánügy, nem egy ágazat belső problémája az oktatás baja, részesül belőle, akinek gyermeke, unokája van. Vagyis nagyjából mindenki.

Ezt értették meg a pedagógusokkal szolidaritást vállalók, a bányászoktól az egészségügyieken át a taxisokig úgy félszáz szakszervezet és civil csoport. S álltak képviselőik csendben cirka háromszáz másodpercen át, hogy bizonyítsák, nem balhézni akartak, hőzöngeni, ahogy a kormányzati propaganda állította, hanem változást. Önös érdekből is, de mindenkiért. És ami a legfontosabb: szakmait.



Kár, hogy ezt éppen azok nem értik, akik döntési helyzetben vannak. És nemcsak kormányoldalról, mert szánalmas ugyan, hogy megpróbálják összeugrasztani a tanárokat, óvónőket a közszféra többi, hasonlóképpen megalázott és semmibe vett tagjával, de legalább ennyire bicskanyitogató, ahogyan a kabineten immáron lassan hat éve fogást sem találó, a parlamentben épkézláb javaslattal előállni nem tudó, a hatalom legdurvább döntéseihez T. Házbeli jelenlétükkel asszisztáló ellenzéki pártok megpróbálnak rátelepedni a kezdeményezésre. Ahogyan anno a netadó elleni megmozdulások farvizén is szörfözni próbáltak. Egymással versengve jelentik be, hogy ilyen-olyan törvény- vagy határozati javaslatként, költségvetési módosítóként nyújtják be a követeléseket a parlamentnek, indítanak konzultációt, emelnek háromszorosára bért tíz év alatt. És persze ígérnek krétát dobozszám, papírt a nyomtatóba, digitális táblát még a tornaterembe is, pénzt, paripát, fűt-fát. Cseppet sem mellékesen úgy tesznek, mintha hat évvel ezelőtt még minden a legnagyobb rendben lett volna, s tejjel-mézzel folyó Kánaánt csapolt volna le sivataggá a kormány hat év alatt.

Pedig az oktatásban a kupleráj nem újkeletű. És régi igazság: ha a vörös lámpás házban rosszul mennek a dolgok, nem elég a bútorokat lecserélni. Ki kell dobni mindenkit a madámmal egyetemben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!