vándorkiállítás

2019.11.19. 19:30

Elsősorban katonáink védenek meg, nem a NATO

A 70 éves NATO katonai szövetség, és Magyarország 20 éves NATO tagságának évfordulójára rendezett vándorkiállítás érkezett meg kedden délelőtt a Kaposvári Egyetemre.

Barkóczy László

A tárlatot, melyre megnyitásának pillanatában is több mint százan voltak kíváncsiak, a Kaposvári Helyőrségi Zenekar Kamaracsoportjának vérpezsdítő zenéje indította. Ezt követte Borbás Zoltán, a Kaposvári Egyetem kancellárjának megnyitó beszéde. Ebben kihangsúlyozta, van okunk az ünneplésre, noha kettős érzések kavarognak benne. Úgy érzi az elmúlt 20 évben elavult a honvédséggel kapcsolatos hozzá állásunk. Sokan úgy gondolják, mivel a NATO tagjai vagyunk, így egy esetleges konfliktus esetén nem kell tennünk semmit, hisz majd a katonai szövetség a segítségünkre siet.

De mi magunk is a katonai szövetség tagjai vagyunk, így elsősorban a mi katonáink feladata megvédeni a hazát. Ezért is üdvös, hogy Benkő Tibor honvédelmi miniszter meghirdette azt a haderőreformot, mely egy olyan léptékű fejlesztést irányozott elő, ami ütőképes honvédelmet eredményez.

Borbás Zoltán bízik abban, hogy a Kaposvári Egyetem is hozzájárul ahhoz, hogy honvédelmi nevelés, a honvédelmi ismeretek, és a hazánk iránti elköteleződés a magyar fiatalokban tovább erősödjön.

A megnyitó ünnepségen Rózsa Tibor ezredes, a Honvédelmi Államtitkári Titkárság vezető szakreferense beszédében kihangsúlyozta: tagságunk a NATO-ban mára történelemmé vált. 1999. március 12-én Washingtonban írtuk alá a csatlakozási szerződést, ezzel nyitva egy új fejezetet a magyar honvédelem történetében. Az akkor tizenhat nemzetből álló politikai- katonai szövetség mára huszonkilenc tagot számlál.

A NATO erejét az egyes tagországok ereje adja, így különösen fontos, hogy jól képzett, technikailag jól felszerelt hadsereggel rendelkezzünk. Ezt a célt szolgálja a meghirdetett Zrinyi 2026 haderőfejlesztési program is, mely két lábon áll: hadra fogható képzett katonából, és korszerű, ütőképes technikából.

A kiállítás tablóin több száz képen tekinthetik meg az érdeklődők a NATO és a Magyar Honvédség elmúlt évtizedeit. A kivetítőn pedig az egyes missziókban teljesített magyar szerepvállalás elevenedik meg a filmeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!