Galéria és videó

2017.09.01. 14:51

Állati kavalkád: elkezdődött az agrárünnep

Közel kétszáz kiállítóval és számos fenséges tenyészállattal nyitotta meg kapuit a tizenegyedik Kaposvári Állattenyésztési Napok. A régió és az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági seregszemléje hagyományosan Szent Mihály napjához kötődik, amely a gazdasági év végeztét is jelezte.

Koszorus Rita

Ez a nap ma is ünnep az gazdálkodóknak, akik évről-évre többen érkeznek Somogy megye szívébe, a Kaposvári Állattenyésztési Napokra. – A mai világban felértékelődtek a hagyományok és azok ápolása, számunkra pedig fontos, hogy ne feledjük a múltunkat – mondta Tossenberger János, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának dékánja, a házigazda nevében.

Tossenberger János hozzátette: szerencsére mostanra egyre több gazda veszi le virtuális gumicsizmáját, és száll ki GPS vezérelte traktorjából, hogy eljöjjön Kaposvárra.

Farkas Sándor, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, elnöke úgy fogalmazott: Kaposvárra jön az állattenyésztés színe-java, hogy számot adjon arról, hol tart éppen a szakmai munkában. – Somogy megye és a Dél-Dunántúl régió régóta fontos szerepet tölt be a magyar agráriumban – mondta a szakmai szervezet elnöke. – Ennek gyújtópontja Kaposvár, ahol a Kaposvári Egyetemnek köszönhetően az elmélet és a gyakorlat kéz a kézben járnak.

Szita Károly polgármester köszönetét fejezte ki a színvonalas rendezvény megszervezéséért, s kiemelte: büszkeség a városvezetés számára, hogy a Kaposvári Egyetem a magyar állattenyésztés fellegvára lett. – Nagyon fontos megköszönnünk az itt jelenlévő szakemberek munkáját – hívta fel a figyelmet a polgármester. – Hiszen ők a jövőnkért dolgoznak, azért hogy minőségi, megbízható élelmiszer kerüljön a tányérunkra.

Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője az ivóvíz és az élelmiszer égető hiányára emlékeztette az egybegyűlteket. A honatya úgy fogalmazott: ez a világ egyik legnagyobb kihívása, amelyre választ kell adni. – Üdvözlendő és nagy öröm, hogy itt a vidék agrár szakemberei együtt vannak – mondta Gelencsér Attila. – Somogy agrármegye, ahol együtt van a szakma, az erőforrás és a tudomány, hogy választ adjon a világ nagy kihívásaira.

Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter nyitotta meg a háromnapos mezőgazdasági seregszemlét, aki beszédében hangsúlyozta: nagy szerepük van az állattenyésztőknek az agrárium nemzetgazdasági húzóágazattá válásában. A miniszter felhívta a figyelmet a pénzügyi források fontosságára is. – Évente mintegy 40 milliárd forintot fordítunk termeléshez kötött támogatáson keresztül az állattartók megsegítésére – mondta Fazekas Sándor. – 8 milliárd forint jut a fehérjetakarmány termesztés támogatására. Az uniós tagországok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban a szarvasmarha-állomány az utóbbi években. A tejválság miatt ugyan az Unió az előző évben adott támogatást az állomány csökkentésére, de gyakorlatilag hazánkban azt nem vették igénybe a marhatartók. A világméretű tejválság ellenére, nálunk nőtt a szarvasmarha-állomány, különösen a hízómarha-állomány.

Halálának 125. évfordulója alkalmából mellszobrot avattak Kozma Ferenc emlékére. A magyar lótenyésztés nagyszerű szervezője, a későbbi Mezőhegyesi Ménesbirtok helyének kijelölője a Mezőcsokonya közeli Sörnyepusztán látta meg a napvilágot. – Kozma Ferenc a 19. században megteremtette, világhírűvé tette a hazai lótenyésztést – mondta Biró Norbert, közgyűlési elnök a szoboravatón. – S áldozatos, értékmegőrző munkájának köszönhető, hogy ma egyáltalán tudunk Nemzeti Lovas Programról beszélni, s van lótenyésztésünk, lovassportunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!