videó!

2019.05.23. 20:00

Példaképek lettek a siófoki kézis hölgyek

Szabó Tündét látta vendégül a Siófok KC női kézilabdacsapata, a sportért felelős államtitkár elismerően szólt a klubnál zajló szakmai munkáról és az egyesület otthonául szolgáló létesítményekről.

Molnár Gábor

Szemünk előtt lépésről, lépésre épül egy kézilabda-fellegvár Siófokon. A szisztematikus munkának pedig beérett a gyümölcse, hiszen a balatoni város NB I.-es kézilabdacsapata története legjobb eredményét érte el. A norvég Tor Odvar Moen edző vezetésével a harmadik helyen végzett a bajnokságban, az EHF-kupában pedig felért a csúcsra. Sporttörténelmet írtak a Siófok KC-nél, pedig mindössze tizedik évét tölti az élvonalban az együttes. Pedig, amikor 2006-ban Fodor János tulajdonosként átvette az egylet irányítását nem volt ilyen rózsás a helyzet, de azóta szakmailag és az infrastruktúrában is nagy fejlődésen ment keresztül az egyesület.

 

Szabó Tünde csütörtök délután látogatást tett az EHF-kupa-győztes csapatnál, a sportért felelős államtitkár első útja a Kiss Szilárd Sportszállóhoz vezetett, mely a hét ütemből álló fejlesztés második lépéseként készült el. Mérföldkő volt ez az SKC életében, hiszen a csarnok tőszomszédságában van, s ez nagyban segítette a klub utánpótlás-nevelő munkáját. A szállóban minden körülmény adott ahhoz, hogy a zavartalanul tudjanak pihenni és készülni az előttük álló feladatokra.

A szivacskézilabda-csarnokot két évvel ezelőtt adták át, a nyugat-európai színvonalú létesítményben egy 2000 négyzetméteres gerfloor borítású játéktér kapott helyet. Az utolsó állomás a Siófok KC koronaékszere, a 2018-ban átadott Kiss Szilárd Sportcsarnok volt, ahol már eddig is sok nagy sikernek tapsolhatott a közönség.

– Örömmel érkeztem, hiszen jó dolog egy ilyen impozáns létesítményt meglátogatni, pláne, ha sportolókkal is találkozhatok – mondta Szabó Tünde. – Fontos, ha egy épület állami támogatásból készül el, akkor az szolgálja a sportolókat, a szakmai munkát és a szurkolókat is. Ha a nézők kilátogatnak a mérkőzésekre, akkor egy komplett szolgáltatást kapnak, a tábor pedig óriási erőt ad a csapatnak. Úgy látom, büszkék a siófokiak a csapatukra és a kedvenceik otthonára is.

Hozzátette: nagy siker ért el a klub azzal, hogy elhódította a kupát, s ahhoz, hogy jöjjenek a fiatalok és be lehessen csatlakoztatni a környékbeli településeket, példaképekre van szükség, s a lányok a győzelemmel példaképek lettek. – Huszonkettő utánpótlásegyüttest versenyeztet az SKC, s ez biztosítja, hogy évtizedek múlva is ott lehetnek a világ élvonalában – hangsúlyozta. – Az akadémia, a szakembergárda és a minőségi munka garancia arra, hogy a jövőben is sikeres lesz a klub.

Szabó Tünde szerint élni kell a siker adta lehetőséggel, hiszen a sport minden területre pozitívan hat, így lépéselőnybe kerülhetnek a környező településekkel szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!