KE Cross Run

2017.09.23. 20:00

Gyors bukdácsolás a susnyában

Szombaton rendezte meg a Kaposvári Egyetem a honvédséggel karöltve az első akadályfutó versenyt a régióban. Több száz résztvevő, katonai bemutatók, és egy gyors és ötletes pálya állt a versenyzők rendelkezésére.

Barkóczy László

A régióban először, a Kaposvári Egyetem a Pannon Lovasakadémia területén alakított ki egy versenypályát, ahol a legkülönfélébb akadályokat leküzdve kellett eljutni a célvonalig. A táv korcsoportonként változó volt, a gyerekek egy-négy kilométert, a felnőttek nyolc kilométert futottak. A kilátógatókat a versenyen kívül katonai bemutatók és egyéb látványosságok is szórakoztatták.

Az egyéni indulók reggel vágtak neki a távnak, a csapatok, és a gyerekek pedig délben. A versenyek végeztével számos korcsoportban hirdettek eredményt. Szerb György, az esemény főszervezője sikeresnek értékelte a versenyt, és megköszönte minden segítő és támogató munkáját, amivel hozzájárultak az esemény sikeréhez. Az díjazottaknak az elismerést Borbás Zoltán, a Kaposvári egyetem kancellárja adta át a győzteseknek és helyezetteknek.

A verseny belülről – vélemény

A pálya egy igazán gyorsnak mondható, technikás vonalvezetésű pálya volt, különösebb szintek nélkül. Első versenynek teljesen jó volt. A szalmabálák magassága kihívás volt, a kötél pedig nagy segítség a teljesítésben. A cipelés nyomvonala a lejtővel – emelkedővel ötletes, a piliszka fa viszont a leggyengébbeknek sem jelenthetett igazi kihívást. Külön öröm volt az ott szolgálatot teljesítő katona humora és lelkesítő mondatai. Az ezután következő szakasz igazán technikás és élvezetes volt! A meredek lejtő odafigyelést, a ki (nem) feszített cargo-háló a sok segítség ellenére is technikát kívánt. A kaptató jó talajú volt, öröm volt megmászni. A mocsárvilágban nyargalás élvezetes volt, itt lehetett először vizet érni, és sok meglepetést okozott a lápvilág, aki nem tudta hova lépjen. A vizesgödör az álcahálóval jó ötlet volt, kicsit féltem, hogy nem leszek megfelelően retkes verseny végéig. Ez a feladat segített benne, az utána következő sárcsúszda már-már fiatalaosan szólva bulis volt. A sok mászó akadály nem volt igazi nehézség, ez alól talán a gumival telerakott pótkocsi kivétel, mert ott azért kis oda nem figyeléssel csak meg lehetett csúszni, vagy lábat törni, igény szerint.

A pocsolyák mókásak voltak, inkább hangulati elemek, mint kihívások.

Összefoglalva jó verseny volt, kicsinek és nagynak, csak bízni tudok benne, hogy lesz még verseny, és mindegyik egy kicsit még keményebb lesz.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában