alapos kézmosás

2017.10.09. 14:00

Gyümölcs vagy pirula – hogyan oldjuk meg a vitaminbevitelt?

Könnyebben támadnak a bacilusok, vírusok ősszel. Ilyenkor gyakoriak a felső légúti megbetegedések a kicsiknél. Főleg azok a gyerekek vannak veszélynek kitéve, akik közösségben vannak: iskolában, óvodában vagy bölcsődében. Itt ugyanis könnyebben terjednek a betegségek.

Koszorus Rita

– Fontos felhívni a gyerekek figyelmét már a legkisebb kortól az alapos kézmosásra – hívta fel a figyelmet ifj. Pavlovics György, házi gyermekorvos. – Így a gyomor- és bélrendszeri fertőzések is megelőzhetőek, és a legúti betegségek is. Ez utóbbiak miatt arra is ügyeljünk, hogy lehetőleg eldobható zsebkendőt használjon a gyermek. Az pedig nagyon fontos, hogy lázas gyerek ne menjen közösségbe. A náthánál megengedőbbek vagyunk, de erősebb köhögéssel láz nélkül is érdemes néhány napra inkább otthon maradni.

A betegségeket kézmosáson mellett megfelelő vitaminbevitellel is meg lehet előzni, persze a legideálisabb a táplálkozással bevinni ezeket. – A szezonális gyümölcsök mellett kell külön is pótolni a szükségleteket bevitt vitaminnal – mondta el kérdésünkre ifj. Pavlovics György. – A C-vitamin pótlásának van szerintem igazán értelme és a multivitamin fogyasztásának.

Egy felmérés szerint a magyar gyerekek harmada fogyaszt multivitamint, ám elsősorban azok jutnak hozzá ilyen készítményekhez, akiknek táplálkozása egyébként is változatos. Azok a gyerekek, akiknek valóban szükségük lenne ezekre, nem kapnak. Pedig a multivitamin készítmények is fontosak a gyerekek szervezetének. – Olyat érdemes választani, amelyik a gyermek életkorának megfelelő – javasolta ifj. Pavlovics György. – Ez lehet egy szirup, vagy esetleg nagyobbaknak rágótabletta. – A természetesen bevitt a vitaminok jobban hasznosulnak, tette hozzá ifj. Pavlovics György. – A gyári vitamintermékek ugyanis a gyártási folyamat során veszíthetnek értékükből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában