Kapolyi romok

2017.10.01. 15:30

Eladó Kádár János háza – a falu szégyene lett az ingatlan

Eladó ingatlan – ez áll az egykori Kádár János-emlékház kerítésén. Az épület mára összedőlt, a csupasz gerendák meredeznek, ember magasságú gaz öleli a romokat. A táblán szerepel még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. neve, és az, hogy digitálisan is lehet licitálni.

Kovács Gábor, [email protected]

– Szégyen a falura, ahogy kinéz – mutatta a helyet Vidus Lajos polgármester. Nemrég egy vihar kidöntött egy villanyoszlopot a közelben. Letépte a vezetéket a szél, lógott a földön, jó, hogy emberéletben nem esett kár. A ház 2005 óta állami tulajdonban van, az MNV Zrt. többször próbálta azt hasznosítani, értékesíteni, de a jelek szerint ez nem vezetett eredményre. 2014-ben arról szóltak a hírek, hogy ingyen sem kell senkinek. A zsúptetős vályogépületet 1986-ban hozatta rendbe az állampárt, és egy Kádár-emlékházat rendeztek be benne. Még padlófűtést is kapott. A fáma szerint Kádár János három- és hatéves kora között gyerekeskedett Kapolyban.

– Ezt legendának tartom, mert én az öregektől azt hallottam, hogy csupán egyetlen nyarat töltött itt. Azután felkerült Pestre. Ezt a történetet felfújták akkor, most meg összedőlt a ház – mondta a polgármester.

A Kádár-ház története nemigen foglalkoztatja már a települést. A közös hivatalt szeretnék kibővíteni, mert kinőtték, hat település – Somogymeggyes, Somogyegres, Bedegkér, Tengőd, Kánya és Kapoly– közös székhelye. Adósságkonszolidáció címén kaptak az államtól 10 millió forintot, ebből felújították a ravatalozót, és a Petőfi utcában 200 méter hosszan aszfaltoztak. Az óvoda felújítására nyertek 15 millió forintot egy pályázaton, a munkákat januárban kezdik. Vis maior pályázat keretében két átereszt hoztak rendbe, ezeket a nyári felhőszakadások tették tönkre. A temetőnél saját erőből 200 négyzetméteres parkolót létesítettek. A faluház felújítására is pályáztak. 2019-re a szennyvízhálózat kialakítására is adtak be pályázatot. Támogatásból szeretnék munkagépekkel ellátni a közhasznú munkásokat, úgy tennék rendbe a külterületi árkokat.

Harmadára csökkent a számuk

A közmunkások megfogyatkoztak, 20-ról hétre apadt a számuk. Kertészetet működtetnek, kedvezményes áron látják el a lakosságot krumplival, zöldséggel. – A falunak disznót is hizlaltat az önkormányzat, 30-at vettünk saját erőből – mondta Vidus Lajos. – A lakosság szintén kedvezményes áron vásárolhat húst. Most 80-100 kilósak a disznók, de decemberre 150-160 kilósak lesznek. A helyiek zöme Tabra jár dolgozni, de néhányan Székesfehérvárra vetődtek. Helyben is működik egy német cég, amely elektronikus berendezéseket gyárt, és tekintélyes iparűzési adót fizet a településnek, ebből tudnak fejleszteni. A kapolyiak az üzemekben általában négy műszakban dolgoznak, emiatt sokan fáradtak. Nem marad sok idejük, talán ezért is kevésbé vesznek részt a közéletben, véli a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában