Kaposvár

2017.10.31. 20:00

Önköltség alatt – véget vetnek a megalázó felvásárlási áraknak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatósága élen jár a precíziós gazdálkodás alapjául szolgáló tápanyag-gazdálkodási tervek készítésében. Gombos Sándor megyei elnök lapunknak azt mondta: tervet készítenek a szántóföldi növénytermesztés segítésére.

Gyeszát Zsolt

Gombos Sándor, a kamara megyei vezetője arról is szólt a legutóbbi kaposvári gazdafórumon, hogy segíteni szeretnék a precíziós gazdálkodást. – A földekről készülő tápanyag-gazdálkodási tervek adják ennek alapját, melynek révén a gazda olyan javaslatot kap a tápanyagok visszapótlására vonatkozóan, amivel megfelelő termésátlag érhető el – mondta el kérdésünkre a NAK megyei elnöke, Gombos Sándor.

A kamarában országosan végzett összes terv negyven százalékát Somogy megyében készítették. Bő két év alatt, 2015 augusztusától máig 22 ezer 269 hektár szántóföldre készült ilyen terv a megyében a kamara falugazdászai segítségével. Ehhez képest országosan a második helyen áll Hajdú-Bihar megye 6721 hektárral. – Két okból tartjuk rendkívül fontosnak a precíziós gazdálkodás bevezetését – mondta Gombos Sándor. – Egyrészt költségtakarékos gazdálkodást jelent, hiszen csak annyi kemikáliát juttatunk a földekre, amennyi feltétlenül szükséges a tervezett terméshozamhoz. Másrészt pedig ez a gazdálkodás környezetkímélő is, hiszen mértékkel juttatjuk ki a műtrágyát a földekre.

Ezzel együtt egy olyan átfogó tervet készít a kamara a tél folyamán, mellyel a szántóföldi növénytermesztés helyzetén szeretnének javítani. – Sokszor megalázó árakon veszik meg a terményt a gazdáktól, így szinte az önköltség körül, esetenként vesztességgel lehet csak gabonát termelni – mondta el lapunknak Gombos Sándor. – Évente közel tíz százalékkal csökken a kukorica vetésterülete, ám a kalászos gabonáké viszonylag stabil. Ugyanakkor az olajos magvak vetésterülete egyre inkább nő, már 20 százaléka a megye 256 ezer hektár mezőgazdasági művelésű területének.

Ennek szellemében két főbb vonal mentén készül a terv – tudtuk meg a megyei elnöktől. Fontos szempont lesz a termésátlagok növelése, hiszen ezt indokolják a felvásárlási árak, s így lehet kifizetődő a gazdálkodás. – Vannak olyan agrotechnológiák, melyekkel biztonságban lehet 8-9 tonna kalászos gabonát termelni hektáronként – mondta Gombos Sándor. Jóllehet az időjárás ezt nagyban befolyásolhatja. Ugyanakkor a szakember azt mondta: tavaszra öntözési stratégiát készít a kamara. Ezzel együtt javítják a növényvédelmi előrejelző rendszerüket is, melybe újabb növénykultúrák kerülhetnek be.

A terv fontos része lesz a piaci értékesítés segítése is. Ugyanis Gombos Sándor szerint összefogás szükséges az értékesítésben. Hogy lehetőleg ne gabonakereskedők közbeiktatásával történjen az értékesítés, hanem gazdaszövetkezések lépjenek fel a piacon. Jelenleg 17 ezer 456 somogyi tagja van a kamarának, köztük 128 mezőgazdasági termelő szervezet és 1745 gazdálkodó szervezet. A kamara megyei igazgatósága a falugazdászok közreműködésével 4987 egységes kérelmet adott be az idén.

Erősítik az agrárszakképzést

A kamara megyei igazgatósága az idén 291 tanulószerződést kötött Somogyban, 46-ot pedig Zala megyében – tudtuk meg Gombos Sándortól. Somogyban jelenleg 240 gyakorlati képzőhely van, mely egyelőre elégséges mennyiségnek tűnik. Ugyanakkor számos szakma fel tudna még venni szakembereket. Továbbra is hiányzik tejipari, húsipari, kertészeti szakmunkás, s hasonlóképpen traktoros. – Télen és kora tavasszal elkezdjük népszerűsíteni ezeket a szakmákat az általános iskolákban – jegyezte meg a megyei elnök. Ezzel együtt nagy igényt lát a kamara saját zöldkönyves képzésére is, melyek kötelezőek bizonyos növényvédelmi feladatokhoz.

Gombos Sándor hozzátette: a jövőben is folytatják a helyi termékek népszerűsítését – ötven kistermelő vett részt ezeken a napokon az idén. Nemkülönben folyamatos munkát kíván majd a megyei önkormányzattal közös borstratégia is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában