Nem jó, de nem is tragikus

2024.05.18. 17:29

Természeti csoda az idei akáctermés az áprilisi hideg után

Meglepetésként érte a méhészeket, hogy erős közepes méztermésre számíthatnak, miután lassan végéhez ér a hordás az akácosokban.

Koszorus Rita

Fotó: Lang Róbert

– Néhány hete még azt hittük, hogy az akác nem fog virágozni, ám most úgy látom, hogy nem nullával zárjuk ezt az akácos évet – mondta Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke. Április végén, amikor hirtelen jelentős hőmérséklet-visszaesés volt tapasztalható Somogyban, még arról beszéltek a méhészek, hogy nagy gondok lesznek az akáccal, mert ugyan virágoztak a fák, de annyira lehűlt a levegő, hogy a méhek nem hagyták el a kaptárakat. S persze az is félő volt, hogy a már jóval korábban virágzásnak indult növények tönkremennek a hidegben. 

– Meglepetésünkre mintha hibernálták volna magukat a növények, a bimbók megálltak a fejlődésben, majd amikor újra melegebb lett, a virágzás is folytatódott és 12 napig tartott – mondta Mészáros János. – Az akácméztermés jó nem lesz ugyan, de nem is tragikus. 

Hasonlóképpen látja Hanzel Róbert kaposmérői méhész is. – A vártnál sokkal jobb lesz az akácméz – mondta. – A magasabban fekvő helyeken nem bántotta a hideg az akácot, ott akkor volt rossz idő, amikor a méhek egyébként sem tudtak kijönni. Miután a hideg elvonult, az alacsonyabban lévő fák kezdtek virágozni, így onnan tudtak nektárt gyűjteni a méhek – mondta Hanzel Róbert. – A természet és a szorgos méh csodákra képes. Azok jártak idén igazán jól, akik vándoroltak és két legelőn is gyűjteni tudtak a rovarok. 

A Zselic jellegzetes nektárja, a hársméz szezonja is közeleg, a méhészek szerint a hársvirágzás még vagy két hétig nem kezdődik el.

Borítóképünk illusztráció!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában