Kosárlabda

2024.05.08. 19:59

Lekosarazta ellenfelét, majd összeomlott és vereséget szenvedett a Kaposvár

Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság (NB I./A) alsóházi rájátszásának 7. fordulójában a Kometa Kaposvári KK tizenkilenc pontos előnyt engedett ki a markából, Dalibor Damjanovic együttese a nagyszünet után összeomlott, amit az Atomerőmű SE Paks kíméletlenül kihasznált.

Tahj Eaddy irányításával látványos, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy eredményes támadójátékkal rukkolt elő a Kaposvár, mely ha periodikusan is, de jól védekezett, amit több ízben jelezett a lejáró támadóidő. Sebastjan Krasovec próbálta rendezni a sorokat, időd kért, de eredménytelenül. Filipovity Márkó rövidesen a második tripláját helyezte el a gyűrűben, a csapatok közti különbség pedig átlépte a tíz pontot (22–12). Az első negyed hajrájában tovább nőtt a különbség, a játékrész végén, a dudaszó pillanatában Krnjajski Boris ugrasztotta talpra egy sikeres hárompontossal a hazai közönséget (29–14).

 

A második játékrész első felében a Kaposvár növelni nem tudta előnyét, de ami fontosabb, hogy az ASE sem tudott közelebb férkőzni. Ronald Jackson remekül lepattanózott, Milos Koprivica pedig ahogyan az OSE Lions ellen, úgy most is remekül teljesített a palánk alatt. Dalibor Damjanovic együttese a félidő előtt ostromolta a húszpontos különbséget, de a szünet előtti utolsó kosarat vendég oldalon Mario Ihring szerezte (53–36).

 

Az öltözőben összerakta védekezését az Atomerőmű SE, a Kaposvári KK pedig némileg ott maradt. Egy 0–8-as roham után tízen belülre kerültek a vendégek (53–44), a különbség pedig a folytatásban tovább apadt, míg nem elkönyvelhettük, hogy újra mérkőzésben van az ASE (56–52), mely a harmadik negyed utolsó percében a vezetést is átvette Ihring sikeres közelije után (61–62). A Kaposvár így ezt a játékrészt 8–26-ra elvesztette, a játék képe pedig nem sok jót ígért a folytatásra.

Az utolsó tíz percben így gyakorlatilag egy új mérkőzés indult. Vendég oldalon két és fél perc alatt összegyűlt az öt csapathiba (69–65), Halmai Dániel hármasa elképesztően jókor jött a sarokból (72–66). Krasoves időkérése után Kassim Nicholson válaszolt egy távolival, majd egy eladott labda után Elijah Clarance tökéletes ziccerben zsákolást rontott. Az ASE azonban 74–74-nél, így is utolérte ellenfelét Eilingsfeld János pedig főszereplővé lépett elő. A hajrában a Kaposvár nem tudta tartani a lépést, így Damjanovic együttese végül tizenkilenc pontos előnyről szenvedett hatpontos vereséget, ami azt jelenti, hogy a második félidőt 52–29-re nyerték a vendégek, akik ezzel a győzelemmel immáron biztos bennmaradók. Csakúgy mint a KTE-Duna ellen 100–87-re nyerő OSE Lions, ami egyben azt is jelenti, hogy a rivális botlását nem tudta kihasználni a Kaposvár, mely így óriási ziccert hagyott ki hazai pályán. A bennmaradásra viszont ezáltal továbbra is megvan az esély...


Kometa Kaposvári KK–Atomerőmű SE Paks 82–88 (29–14, 24–22, 8–26, 21–26)
Kaposvár Aréna: 900 néző, V.: Benczur Tamás, Makrai Márton, Fodor Attila.

Kometa Kaposvári KK: Jackson (9/3), Halmai (7/3), FILIPOVITY (19/9),  Eaddy (13/6), KOPRIVICA (24). Csere: Puska (3/3), Krnjajski (3/3), Jean-Marie (4). Vezetőedző: Dalibor Damjanovic.
Atomerőmű SE Paks: Knowles (-), IHRING (17/3), Nicholson (13/3), Géringer (3/3), CLARANCE (20/9). Csere: Eilingsfeld (13/9), Wooten (14), Sövegjártó (3/3), Kovács A. (2), Kucsora (3/3). Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 9–6. 5. p.: 14–9. 8. p.: 24–14. 10. p.: 29–14. 13. p.: 36–18. 16. p.: 41–29. 18. p.: 49–32. 20. p.: 53–36. 24. p.: 56–48. 27. p.: 61–55. 30. p.: 61–62. 33. p.: 69–65. 36. p.: 76–74. 39. p.: 82–83.


Mestermérleg

Dalibor Damjanovic: Remekül játszottunk az első félidőben, a nagyszünet után azonban hátradőltünk. A félidőben arról beszéltem, hogy keményen kell játszanunk és okosan kell támadnunk. A Paks azonban védekezést váltott, teljesen elvesztettük a ritmust és nem tudtuk időben reagálni. Ellenfelünk visszajött a mérkőzésbe, melyet végül meg is nyert. Ez a mai egy fájó vereség, egy elszalasztott lehetőség. Húsz percnyi jó és okos kosárlabda nem elég a győzelemhez. 

Sebastjan Krasovec: Gratulálok a srácoknak, ez egy nagy fordítás volt egy olyan mérkőzésen, mely minkét fél számára fontos volt. Az első félidőben engedtük dobni azokat a játékosokat, akiket nem lett volna szabad, és ezt ki is használta a hazai csapat. A fordulás után kiengedtük a stresszt, de nem dőltünk hátra és ennek meg is lett az eredménye. A Kaposvár számára a legjobbakat kívánom, a látottak alapján ez a csapat megérdemelné a bennmaradást.


Folytatás szombaton, 18.00 órakor az Egis Körmend otthonában. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában