Elismerés

2023.11.10. 19:30

Szakmája legjobbjai közé került a balatoni séf

Ismét illusztris sorba került Szikra Gabriella, balatonfenyvesi séf, akiről a Dining Guide Magyarország legsikeresebb női séfjeit bemutató cikksorozatában írtak.

Koszorus Rita

Forrás: LikeBalaton

A hazai gasztronómiai élet legkiemelkedőbb női alakjait mutatja be a szaklap új cikksorozatában, amelynek első vendége a fonyódi Konyhám 365 Stúdió alapítója. Szikra Gabriella az interjúban elmondta, hogy milyennek látja szakmája helyzetét és azt is elárulta, hogy ajánlja -e a szakács szakmát a pályaválasztó fiataloknak. De mesélt arról is, hogyan találta meg hivatását. – Két meghatározó élmény volt ezzel kapcsolatban az életemben, az első, amikor munkát kerestem, és az egyetlen hirtelen kínálkozó lehetőség a pizzaszakács volt – én pedig azt gondoltam, hogy bármi is lesz én ezt megcsinálom, a lényeget úgyis megtanítják majd. A vendéglátáshoz alapvetően ekkor már volt közöm, mert felszolgálónak tanultam. A pizzaszakácskodást követően ezt a szakmát gyakoroltam, illetve pultoztam is, majd a véletlennek köszönhetően visszakerültem a konyhára, ugyanis nagyjából ez az egy opció volt arra, hogy az akkori munkahelyemen maradhassak. Ekkor kaptam számos visszajelzést azzal kapcsolatban, hogy van érzékem a főzéshez és az ízekhez, ezt követően döntöttem el, hogy a szakács szakmát is megtanulom.

Elárulta a szaklapnak, hogy 30 évesen döntött úgy, hogy képesítést szerez. A szakács szakma meglátása szerint manapság sokkal divatosabb, mint korábban volt. Mint mondta, a népszerű főzős tv műsoroknak köszönhető ez. Szikra Gabriella is szerepelt a Séfek séfében, de végül saját erejéből lett sikeres. Ami mint mondta, nem volt könnyű, hiszen alapvetően még mindig férfiak által uralt szakma a szakácsoké. 

– Ezt részben meg is lehet érteni, hiszen nehéz fizikai munkát kell végezni és órákat talpalni, ráadásul a gasztronómia nem éppen családbarát közeg a hosszú műszakok és a hétvégi munkavégzés miatt, mondta a lapnak a balatoni séf. Azonban, ha valaki mégis ezt az utat választja, és kitartó, akkor tapasztalataim szerint a többnyire férfiakból álló csapat is elfogadó tud lenni, de nem egyszerű feladat. Bár az elején mindenkinek meg kell vívnia a harcát, ugyanis azért, hogy tiszteljenek a kollégáid, meg kell dolgozni nőként és férfiként egyaránt. Senkit nem szeretnék elrettenteni attól, hogy szakács legyen, azonban az az igazság, hogy egy női séfnek még mindig sokkal nehezebb dolga van, mint egy férfinak , tette hozzá. 

A gasztronómia világa iránt érdeklődő pályakezdő hölgyeknek inkább a cukrászatot ajánlaná, hiszen az kreatívabb, kényelmesebb és tisztább "műfaj". 

Forrás: DiningGuide 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában