Mindent tagad a két kaposvári nő meggyilkolásáért elítélt palesztin férfi

Kedden újrakezdődött a tárgyalása az életfogytiglani börtönre ítélt férfi tárgyalása Kaposváron, miután Izrael kiadta hazánknak a két rejtélyes haláleset bíróság szerinti felelősét.

Kovács Gábor [email protected]

Fotó: Lang Róbert

Hosszan ecsetelte, hogy mi történt a tűzeset kitörése után az a 33 éves férfi, akit távollétében már életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, miután azzal vádolták, hogy 2018-ban a kaposvári Csokonai utcában megfojtotta egyetemista barátnőjét és annak anyját, majd felgyújtotta a lakást. A palesztin férfit időközben Izrael kiadta hazánknak, így újrakezdődött a tárgyalása a Kaposvári Törvényszéken.   

Arab, német és magyar szavak repkedtek az előállító helyiségben, amikor a szemüveges, kopaszra nyírt hajú vádlott a két ügyvédjével tárgyalt. Megbilincselve hozták a bíróságra, a rokonai, egy szakállás fiatal férfi és egy huszonéves lány láttán elmosolyodott. Később azonban komoran rázta a fejét, miközben a tolmács lefordította neki a korábbi ítéletet, miszerint mindkét nőnek valamilyen puha tárggyal lezárta a légzőnyílásait álmukban, tüzet gyújtott a lakásban, majd kiállt az erkélyre ruha nélkül, és segítséget kért. 

A védelem kérésére egy másik mondatot is felolvastak a korábbi ítéletből, miszerint a gyilkosság okát megállapítani nem lehetett, de a tanúk szerint a férfi féltékeny természetű volt, és próbált uralkodni a lány felett. Vallomásában másfél órát beszélt egyhuzamban, részletesen elmesélte, hogyan ismerkedett meg Krisztinával Németországban, és hogyan terveztek közös életet. A lány édesanyja, Mónika győzte meg őket, hogy maradjanak Kaposváron. 

– Nem volt durva, erőszakos cselekmény közöttünk, és soha nem szakítottunk – bizonygatta a vádlott. – Amikor Krisztina a családomnál járt Izraelben, úgy bántunk vele, mint egy királynővel. 

Azon a végzetes szombaton délután egy biztosítási szakértővel tárgyaltak, majd a férfi rosszul érezte magát, ezért este az ágyban maradtak, teát ittak. Mónika nem volt otthon, arra készültek, hogy csak hajnalban ér haza. A férfi hajnali 4 óra körül ébredt, érezte a füstöt, de nem látott semmit, és az erkély volt a legközelebbi fényforrás, oda szaladt ki lélegzetet venni.

A férfi szerint háromszor ment vissza a barátnőjéért 

A vádlott azt állította, hogy háromszor ment vissza, hogy kimentse a tűzből a barátnőjét. Egy ruhát fogott az arcához, de nehezen tájékozódott. Egyszer megérintette a lány arcát, de a test nem mozdult. Akkor már sűrű füst jött a szobából, emiatt köhögött és hányt az erkélyen. Egy szomszéd autóját hányta le, aki erre odébb állt a kocsival, de nem értette, hogy mi történt. Az erkélyről az utolsó pillanatban mentették meg a tűzoltók. 

– Már arra gondoltam, hogy leugrom a teraszról, a negyedik emeletről, csak azért, hogy levegőt tudjak venni – állította a férfi. 

Fotós: Lang Róbert

Az ügyész kérdésére azonban arra nem tudott válaszolni, hogy mi okozhatta azt, hogy később a kórházban a vérében nem találtak szén-monoxidot, holott rengeteg füst érte. Több homályos pont is maradt a vallomásában. A férfi azt állította, hogy Mónika szeretett gyertyát gyújtani, mert „imádkozott a fényénél”, viszont a korábbi tanúvallomások szerint a nő rettegett a gyertyáktól. 

Nem szökött meg, csak szüksége volt a családjára  

A mentési akció azért lényeges momentum, mert a korábbi ítélet azt hozta fel, hogy nem életszerű, hogy a két egészséges nő ne próbált volna menekülni a tűz elől, a vádlott pedig nem tett semmit a megmentésükért. A másik lényeges pont a két szoba közötti ajtó. A vádlott azt vallotta, hogy ez az ajtó nyitva volt, rajta keresztül próbálta menteni a barátnőjét, ám a korábbi tárgyalásokon a tűzoltók azt állították, hogy az ajtó zárva volt, még egy karnist is eléje toltak. Ez azért lényegbe vágó, mert a tűzoltósági szakértők szerint életszerűtlen, hogy a két helyiségben egyszerre három tűzfészek keletkezzen. Arra sem tudott magyarázatot adni a férfi, hogy ki rakott ruhaneműt, törölközőket Krisztina testére, csak azt tartotta valószínűnek, hogy véletlenül ejtett rá ruhákat, amiket az arca elé fogott a füst miatt. 

A kaposvári kórházban nem tudott belenyugodni a Krisztina halálhírébe, lelkileg összetört, és szüksége volt a családjára. A Budapesten élő nagybátyja jött érte, és csak azért hagyta el az országot, mert az édesapja hazahívta. Nem szökött el, és később sem bujkált, de a barátai azt tanácsolták neki, hogy ne jöjjön vissza, mert Kaposváron fenyegetik és haragszanak rá a gyilkosság miatt. Erre panaszkodott a tárgyalás végén is. A következő tárgyalása júniusban lesz, és a védelem kérésére pszichiátriai szakértőt is kirendelnek hozzá, aki megvizsgálja a párkapcsolati alkalmasságát is.     

Fotós: Lang Róbert 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában