2019.09.30. 14:00
Kántor Sándor sarkallta élethosszig tartó tanulásra a gépészeseket
Kántor Sándor, nyolcszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes, 168-szoros magyar válogatott röplabdázó tartott előadást a tanulóknak egykori iskolájában, az Eötvös Loránd Szakgimnáziumban. Az Alumni Program keretében az élethosszig tartó tanulásra hívta fel a diákok figyelmét.
– Örömmel fogadtam el a felkérést, a diákokban szeretném tudatosítani milyen fontos az egész életen át tartó tanulás – mondta el Kántor Sándor az iskolai rendezvényen. Hozzátette: amikor megkezdte tanulmányait, megszeppenve és alacsonyan lépett be az Eötvös iskolába. Azon a nyáron nőtt meg és kezdett el a röplabdára koncentrálni – emlékezett ifjúkorára a röplabdás legenda. Ahogy nagyapjának, neki is a szakrajz volt a kedvenc tantárgya, gépgyártás technológus és technikusként végzett, majd Olaszországban folytatta a röplabda mellett a tanulást.
– Kántor Sándort, egykori diákunkat azért hívtuk meg, hogy életútja révén példaként szolgáljon a programban részt vevő tanulóinknak – mondta el Horváth Jenő, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziumának igazgatóhelyettese. A rendezvényt is támogató pályázati forrásból tíz fejlesztő csoportban nyolcvan diák anyanyelvi és matematikai tudását fejlesztik folyamatosan.
– A célunk, hogy a diákok bent maradjanak az oktatásban és szakmát, érettségit szerezzenek, továbbá sarkalljuk őket arra, hogy tanuljanak tovább a szakmájukkal a zsebükben is – jegyezte meg az igazgató-helyettes.
Ballér Bálint a második éve vesz részt a programban. – Matematikai feladatokat oldunk meg az órai munkához kapcsolódóan, jut idő gyakorlásra és tágabb ismereteket szerezhetünk – mondta el Kántor Sándor előadása után a kilencedikes informatika képzésre járó diák. Ballér Bálint az érettségit követően programozást szeretne tanulni egyetemen, úgy látja, hogy biztos munkát tudna szerezni ilyen végzettséggel.