Nyitva a zsilip

2023.06.14. 14:27

Hamarosan érkezhetnek az új balatoni kompok

Eljuthatnak az új kompok Komáromból a Balatonba. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tudja a szükséges mértékű vízeresztést biztosítani, így a közeljövőben megérkezhet a két balatoni komp Siófokra.

Góz Lilla

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából az Országos Vízügyi Főigazgatóság biztosítani tudja a szükséges mértékű vízeresztést ahhoz, hogy a Sió-csatorna hajózhatóvá váljon, és az új hajók eljuthassanak a rendeltetési helyükre, a Balatonra. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtószóvivője megkeresésünkre azt közölte: 2021. júniusában próba-vízeresztést, és ezzel összefüggésben vízhozam- és vízszint rögzítést végeztek. Az eredmények alapján digitálisan modellezték a lejátszódó lehetséges folyamatokat, kidolgoztak több szállítási forgatókönyvet. A hajók mérete és az adott körülmények alapján elkészítették a Sió-csatorna medrében szükséges beavatkozások tervezetét, a munkálatok elkészültek. Végül kidolgoztuk a hajók mozgásának menetrendjét. – A Balaton vízgyűjtő területére 2022-ben a sokévi átlagnál kevesebb csapadékmennyiség hullott, az elmúlt csaknem 10 év legalacsonyabb átlagvízállását, 68 centiméter mértük a tavon, így a tavalyi vízkészlet nem tette lehetővé, hogy további vízmennyiséget veszítsen a tó, vagyis hogy vizet engedjünk a Sió-csatornába – mondta el Siklós Gabriella. Kiemelte: 2023. június első felében azonban a tó vízgyűjtőjére a havi átlagmennyiség lehullott és a Balaton átlagos vízállása elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet, majd az elmúlt napokban meg is haladta azt, egyes déli parti települések védelme érdekében szükségessé vált a többlet vízkészlet óvatos leeresztése. 

Az érintett szervezetek képviselőivel a közelmúltban helyszíni bejárást tartottak a Sió-csatorna aktuális állapotának megismerésére, hiszen a már elvégzett mederrendezési munkák óta megváltozott a környezet. Számos hajózási akadályt találtak, ezek eltávolítását 2023. júniusának első felében végzik el vállalkozók. – A Sió-csatorna vízszintjét a Balatonból történő vízeresztés mértéke határozza meg, melyre jelenleg csak a siófoki hajózsilipen keresztül van lehetőség, mivel az új vízleeresztő műtárgy még épül, nem üzemel – mondta el a szóvivő. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a Balatoni Hajózási Zrt. két 45 méteres új komp és két 35 méteres katamarán hajót vásárol 5,7 milliárd forint értékben. A komáromi SAM Shipbuilding and Machinery a.s. vállalat nyerte el a Balatoni Hajózási Zrt. 2020 novemberében indított, 15,9 millió euró értékű nyílt európai uniós közbeszerzési pályázatát. A hajók elkészültek, de leúsztatásuk eddig nem sikerült az alacsony vízállás miatt nem lehetett megnyitni a Sió zsilipet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában