2024.05.03. 09:39
A minisztérium is segíti a polgárőrök önkéntes munkáját
Szemétszedő akciót tartott a somogyi polgárőrszövetség, az eldobált sörösdoboztól a háztartási hulladékon át rossz autógumiig mindent találtak eldobálva.
– A Tisztítsuk meg Magyarországot elnevezésű akció keretében szedtük közösen a szemetet – mondta Poór Gyula, a somogyi polgárőrszövetség elnöke. – Egyik kiemelt célunk az idén, hogy minél több illegális külterületi szemétlerakót derítsünk fel. Ezek helyét a HulladékRadar applikációban rögzítjük és ezután a hulladékot elszállíthatják. Somogyban a környezetvédelmi program 42 polgárőr egyesületet érint. A balatonszárszói nyitórendezvény után szemétszedő akciót szerveztek, melyen civilek és a helyi általános iskola két felső tagozatos osztályának tagjai is részt vettek. A településen és közelében két köbméter hulladékot gyűjtöttek össze. Poór Gyula azt mondta: a szemetet a balatonszárszói önkormányzat szállíttatta el a hulladékudvarba, ezzel is segítették a polgárőrség munkáját.
– A környezetvédelmi program azért jöhetett létre, mert az Országos Polgárőr Szövetséget az Energiaügyi Minisztérium az idén összesen 200 millió forinttal támogatja, Somogy 6,3 millió forintot kap – hangsúlyozta az elnök. – HulladékRadar applikáció továbbá vadkamerák és tabletek is segítik a somogyi egységek munkáját, vármegyénkben a 84 egyesület 135 településen 2670 polgárőrrel végzi az önkéntes szolgálatot.