Megvannak a vármegyei győztesek

2024.05.16. 14:22

Horváth Dániel, Czebei Ádám és Magyar Márton az év tesitanára Somogyban

A Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére először került sor az ország kedvenc tesitanárainak kiválasztására. A „K&H mozdulj! az év tesitanára” vármegyei szavazásának végeredményei nyilvánosságra kerültek.

Sonline.hu

Fotóillusztráció

Fotó: Shutterstock

A gyerekek mozgáshoz fűződő viszonyában óriási szerepe van a testnevelőtanároknak, hiszen a legtöbb fiatal szinte csak a tesiórákon mozog rendszeresen. A tesitanár így egy életre meg is tudja szerettetni a mozgást, de akár el is távolíthatja a gyerekeket a sporttól.  Az MDSZ a szavazással azokat a testnevelőket szeretné kiemelni és elismerni, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek – ezt a célt fogalmazta meg Balogh Gábor MDSZ-elnök az első népszerűségi szavazás háttereként. A választás a K&H Bank támogatásával és a Mediaworks média-együttműködésével zajlott.
Az első lépés a jelölések begyűjtése volt, méghozzá óriási számban: országszerte 5400 jelölés érkezett 1050 tesitanárra intézményvezetőktől, kollégáktól, szülőktől és gyerekektől egyaránt. A jelölteket az MDSZ három kategóriába sorolta be: 

  1. 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő
  2. 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő
  3. 30 év alatti, fiatal testnevelő.

A beérkezett jelölteket, akik közül több tanárra akár 60-80 jelölés is érkezett, az MDSZ vármegyénként és kategóriánként maximum 5 főre szűkítette. Ezt követően került sor a megyei/budapesti szintű szavazásra a vármegyei médiacentrumok online felületein. Aki a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta, az lett a megyében az Év tesitanára, külön-külön a 3 kategóriában. A szavazás hatalmas érdeklődés mellett zajlott, a jelöltekre összesen majdnem 136 ezer szavazat érkezett!
A K&H hosszú távon elkötelezett az egészséges életmód támogatása iránt, amelynek szerves része a sport. A gyermekekben iskolás korukban dől el, mennyire szeretik meg a mozgást, ezért meghatározó lehet a testnevelőtanár példamutatása, buzdítása. Igazi hősök ők nemcsak a gyerekek szemében, hanem egy egészséges nemzedék felnevelésében is. A „K&H mozdulj! az év tesitanára” programunkkal ezért azokat a szívvel-lélekkel tanító, motiváló pedagógusokat szeretnénk kiemelni és reflektorfénybe helyezni, akik megalapozhatják a gyerekek egészséges, teljes életét – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. – Az országos szavazáson most még egy utolsó nagy hajrában támogathatják a testnevelőket, hiszen hamarosan eldől, ki kapja meg az abszolút díjat, a K&H mozdulj! az év tesitanára elismerést az egyes kategóriákban.” Az országos szavazás május 21-június 10. között zajlik majd a vármegyei és budapesti győztesek részvételével. 
A megtisztelő címen túl a győztesek értékes díjakat is kapnak: a vármegyei nyertesek feliratozott pólót, továbbá egyenként 25.000 Ft értékű Hervis sportszervásárlási utalványt, az országos nyertesek pedig feliratozott melegítőt, továbbá egyenként 250.000 Ft értékű pihenőutalványt.

A Somogy vármegyei nyertesek: 

Czebei Ádám 

Kaposvár

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Berzsenyi Dániel Tagiskolája

30 év alatti

Magyar Márton István 

Somogyvár

Szent László Király Általános Iskola

200 főnél kisebb

Horváth Dániel György 

Kaposvár

Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium

200 főnél nagyobb

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában