Több mint negyven évet ölel fel a közös múltjuk: egy kaposvári iskolába, sőt egy osztályba jártak, majd visszatértek, és azóta együtt tanítanak ugyanabban az oktatási intézményben, a nagy múltú Kinizsi élelmiszeripari szakiskolában. Három egykori diák és mai tanár története.
Könnyen félresiklik a kommunikáció gyerekek, szülők és tanárok között, és a meg nem értés akadályozhatja a gyerekek fejlődését, különösen a mai felgyorsult világban. A témáról tanító és gyógypedagógus szakos egyetemistáknak tartottak előadást Kaposváron.
Tanoda nyílt az egykori Sörház utcai óvodában, Kaposváron. Hétfőn már be is népesült az épület, ahol hátrányos helyzetű általános és középiskolásoknak segítenek ezentúl a tanulásban és a szabadidő hasznos eltöltésében.