hírek, képek, témák - Somogy - Barcs és környéke
Ifjú matekzseniket díjaztak Marcaliban
| Marcaliban köszöntötték azokat a diákokat, akik kiválóan szerepeltek az Alapműveleti és a Kalmár László Matematikaversenyen.
Álkutatók fosztottak ki egy idős férfit Drávatamásiban
A trükkös tolvajok kőolajkutatónak adták ki magukat, s az áldozat kertjében akartak mérni, egy pénzfelváltás aztán 700 ezer forintjába került egy 87 éves férfinak.
Tinédzserekből álló betörőbandát kaptak el Barcson
| A két 17 éves és egy 15 éves tolvaj a múlt héten egy boltot, három hétvégi házat és egy családi házat fosztott ki, de triónak volt korábbi akciója is.
Somogy kétharmadában nem lehet cigit kapni júliustól
Hetvenkilenc somogyi településen 152 árusítóhellyel köt szerződést a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., ennyi helyre kerül ki a Nemzeti Dohánybolt felirat a megyében. Somogy településeinek kétharmadán nem árulnak júliustól cigarettát, az ott élők a legközelebbi árudában, vagy a mozgótrafikokban vásárolhatnak dohányárut.
Nemzetközi mezőnyben taroltak a barcsi pálinkák
Dél-somogyi siker született a második Gyulai Pálinka Világkupán a hétvégén. A komoly nemzetközi mezőnyben, ahol osztrákok, szlovákok, románok, olaszok és szlovének is mérkőztek a hazai nedűk mellett, 750-en indultak saját pálinkáikkal.
Motoros tragédia a 68-as úton, 51 éves nő az áldozat
Egy Simson egy személyautónak csapódott frontálisan, a motor 51 éves női vezetője a helyszínen életét vesztette.
A Fidesz-KDNP jelöltje nyert Barcson
| Kertainé Horváth Edit nyerte a vasárnapi időközi választást Barcson, így ő képviselheti a 8. számú egyéni választókerület lakóit ezentúl a képviselő-testületben. A választókörzetben vasárnap 1146 szavazatra jogosult adhatta le voksát, közük 244-en mentek el szavazni.
Barcson egyeztettek a drávai árvízvédelemről
| Az ülés témája a Dráva vízgyűjtőjén felhalmozódott, hóban tárolt vízkészlet gyors olvadásának következtében, esetlegesen kialakuló árvíz kezelése volt.
Vona Gábor: Hét vezér tervvel készül a Jobbik
| Lakossági fórumra érkezett Barcsra Vona Gábor. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szerint az észrevételek, javaslatok egy jó és erős programhoz segítik hozzá a pártot 2014-ben.
Törtek-zúztak: a strandkerítésből rakott tüzet a két fiú
A Dráva strandon két fiatal törte szét a kerítést, a deszkadarabokból tüzet raktak maguknak.
Képgalériák - Somogy - Barcs és környéke
-
Extázis Disco Cluba (Nagyatád) 2012.06.23., szombat
2012. június 25. (hétfő)
-
Extázis Disco Club (Nagyatád) 2012.06.15., péntek
2012. június 19. (kedd)
-
Extázis Disco Club (Nagyatád) 2012.06.02., szombat
2012. június 4. (hétfő)
-
Extázis Disco Club (Nagyatád) - szombati buli
2012. május 28. (hétfő)
-
Extázis Disco Club (Nagyatád) - szombat
2012. május 6. (vasárnap)
Témák - Somogy - Barcs és környéke
-
Kaposvári Rákóczi FC
Kaposvári Rákóczi FC
-
Traffipax információ
Traffipax információ Somogy megyéből.
-
Csiky Gergely Színház
Kaposvár jelenség és a Csiky Gergely Színház
-
Labdarúgás NB I
Labdarúgás NB I
-
Fino Kaposvár
A Kaposvári Röplabda SE férfi röplabdacsapata
- FGSZ Siófok FGSZ Siófok
-
Csugói KK
Csurgói Kézilabda Klub
-
Pár-beszéd
Nők és gyermekek, nők és férfiak, párkapcsolat, család és a tűzhely melege, hidege. Pár-beszéd, a Sonline családblogja.
-
Kézilabda
A somogyi kézilabda mindennapjai
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Szita Bence-gyermekgyilkosság | Így parkoltok ti! | Köszönöm édesanyám! | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Hoffmann Henrik | Juhász Tibor | Karvalics Ottó | Kolber István | Lamperth Mónika | Léhmann György | Monok Tibor | Móring József Attila | Ormai István | Pintér Attila | Prukner László | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Forró érmével akarta fegyelmezni gyermekét
- Rendőrök a tantestületekben? Szigor az iskolákba vezényelve
- Drámai küzdelem után búcsúzott a Kaposvár
- Halálos gázolás Balatonbogláron, szemtanúkat keresnek
- Őrjöngés: kocsikat akart felgyújtani, mert elküldték a buliból
- Elzárták a Sió-zsilipet, 121 centin áll a Balaton
- Viharvadászaton Böhönyén






