a Budakeszi Vadasparkban

2020.06.27. 18:12

Szeptemberben rendezik meg a Fuss, Forest! terepfutóversenyt

A járványügyi helyzet miatt áprilisban elhalasztott verseny egyszerre jótékonysági és családi futás, amelyen a néhány száz méterestől a félmaratonig hat táv közül választhatnak az indulók.

Forrás: Shutterstock

Aki benevez a versenyre, aznap ingyenesen látogathatja a Vadasparkot.

A bevételt a vadmacskák védelmére, életmódjuk tanulmányozására fordítják.

A Budakeszi Vadaspark környékén található erdők és turistautak a Budai-hegység legszebb részei közé tartoznak, ezen a területen, illetve a Vadaspark közvetlen közelében alakították ki a szervezők – a Budakeszi Vadaspark, az Örökerdő Alapítvány és a CoffeeRUN Sportegyesület – az útvonalakat úgy, hogy azok közül a legkisebbek által is könnyen teljesíthető néhány száz méterestől az alapos felkészültséget igénylő félmaratonig minden korosztály és résztvevő megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

A rajt és a cél a Budakeszi Vadaspark főbejáratánál lesz. A kistávok résztvevői 9.30-tól 10 percenként, a Tűzróka (4 km) és a Vadmacska futam (8,8 km), valamint a Hiúz félmaraton indulói pedig 10 órakor rajtolnak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!