2014.08.13. 08:09
Fényévekre a fővárostól: leszakadóban a somogyi járások
Somogyból csak a siófoki járás fért fel az ország ötven legfejlettebb járása közé a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság-és Vállalkozási Intézetének adatai szerint. A kutatás a tavalyi GDP alapján állította sorrendbe az egyes térségeket. Az elemzés azt mutatja, hogy Magyarország egyre markánsabban két részre szakad.
A főváros és környéke, valamint az észak-nyugati régió adja azt a területet, amely az EU-hoz minden tekintetben egyre jobban kötődik, gazdaságilag és társadalmilag fejlődik, ezzel szemben az ország többi része egyre inkább elkülönül az európai átlagtól. A megosztottságot jól jelzi, hogy az ország teljes GDP-jének a felét a Közép-Magyarország adja. Az egy lakosra jutó bruttó hazai össztermék a főváráson kívül csak Győr-Moson-Sopron megyében magasabb az átlagosnál. A rendszerváltozás utáni gazdasági folyamatok egyértelmű nyertesei az észak-dunántúli és a főváros környéki területek. A külföldi tőke is ide érkezett inkább, és a beruházások harmada is itt létesült az elmúlt néhány évben, ezért nem valószínű, hogy a folyamat megállna.
Az összesítés arra fókuszál, hogy megmutassa a leggazdagabb és a leghátrányosabb helyzetű járásokat. A nyolc somogyi járás közül csak Siófok tudott felkapaszkodni a lista elejére a 34. helyével. Fonyód a 64. pozíciót foglalja el, a kaposvári járás a 75. lett. Ezután egy nagyobb szakadék következik, majd a nagyatádi járásra bukkanhatunk a 132. helyen, míg a tabi a 157. helyet birtokolja. A barcsi, a csurgói és marcali járás nem szerepel az első 176 hely egyikén sem. Érdekesség, hogy a Somogyban megtermelt GDP értéke 1994-ben magasabb volt, mint 2010-ben: ha az országos átlagot 10 egységnek vesszük, megyénk húsz éve 76-os mutatót produkált, míg 2010-ben – a listán az utolsó értékelt évben – viszont csak 64-est. Ugyanebben az időszakban a velünk egy szintről induló Tolna megye értékei növekedtek.
Helyezés
Járások
Járási fejlettségi mutató
1.
budai kerületek
4,48
2.
győri
4,48
3.
budakeszi
4,44
…
34.
siófoki
3,84
…
64.
fonyódi
3,44
…
75.
kaposvári
3,08
…
132.
nagyatádi
2,36
…
157.
tabi
2,16
…
176.
bácsalmási
1,68