Előrelépés

2017.11.10. 18:11

Húszmilliárd forintos beruházással bővítette büki állateledel gyárát a Nestlé

Húszmilliárd forintos saját erős beruházással bővítette büki gyárát a Nestlé Hungária Kft., amely a fejlesztéssel Európa egyik legnagyobb állateledel gyártó központjává vált.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az ötezer négyzetméter alapterületű, korszerű berendezésekkel felszerelt gyártócsarnokot felavatva úgy fogalmazott: a Nestlé Magyarország iránti elkötelezettségét mutatják a megvalósult fejlesztések.

Hozzáfűzte: a büki állateledel gyár bővítése több szinten előrelépés, hiszen növeli a stabilitást, tovább erősödnek Magyarország és Svájc gazdasági kapcsolatai és több lehetőséget kap a vállalat csaknem kétezer magyarországi beszállítója is.

A befektetési környezetről elmondta, a Magyarországon befektető svájci cégek elégedettségét jól mutatja, hogy a vállalatok az idén és jövőre is termelő kapacitásaik bővítését tervezik.

Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar gazdaságot tekintve is érvényes ez a tendencia, hiszen az év első felében több mint 2500 milliárd forintnyi, rekordösszegű beruházás valósult meg Magyarországon, ami 25 százalék fölötti növekedés egy év alatt. A magyar gazdaság növekedését alapul véve megvan a esély arra, hogy ez folytatódjon – tette hozzá.

Elmondta: 2017 első hét hónapjában több mint 14 százalékkal haladta meg a gazdaság teljesítménye a 2013. évi hasonló időszakának gazdasági teljesítményét, idén szeptember végéig pedig több mint öt százalékkal bővült az ipari termelés.

Kiemelte:

a magyar kormány az élelmiszeripart stratégiai ágazatnak tekinti, különös hangsúlyt helyez versenyképességének és exportképességének javítására, a feldolgozó ipar erősítésére.

Ez ma itt Bükön, a Nestlé újabb beruházásával, megvalósult – jelentette ki.

Kai Herzke, a büki Nestlé Purina gyár igazgatója elmondta: az elmúlt 10 évben a Nestlé cégcsoport több mint 900 000 tonna gabonát vásárolt a magyar gazdáktól, a büki gyártásban felhasznált mezőgazdasági alapanyagok 60 százalékban itteni forrásból származnak, ez évente több mint 78 000 tonna.

Ágh Péter, a térség Fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: a Nestlé működéséhez sok család sorsa kötődik Vas megyében, a fejlődést jól mutatja, hogy az elmúlt tíz évben megháromszorozódott a vállalatnál dolgozók száma. A Nestlé megbecsüli munkatársait és megbecsüli azokat a vasi gazdákat is, akik a cég beszállítói – mondta.

A Nestlé az elmúlt hét évben összesen 43 milliárd forintot fektetett be büki fejlesztésekbe. A Bükön gyártott állateledel 90 százaléka exportra készül, a cég 900 embernek ad munkát.

A pénteken átadott teljes mértékben automatizált új gyáregység naponta több mint 1 millió termék gyártására képes. A gyárból így mindennap több mint 50 kamionnyi állateledel indul útnak.

A Nestlé Hungária Kft., a Nestlé S.A. leányvállalataként, 1991-es megalakulása óta mára több mint 2400 embert foglalkoztat és 100 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. Az elmúlt évek során a vállalat folyamatosan fejlesztette termékportfólióját: csokoládéval és édesipari termékekkel, instant italokkal, gabonapelyhekkel, állateledelekkel, csecsemőtápszerekkel, klinikai tápszerekkel, valamint konyhai, nagykonyhai termékekkel van jelen a magyar piacon. A Nestlé gyárak Szerencsen kakaó- és kávétermékeket, Diósgyőrben üreges csokoládéfigurákat, Bükön pedig állateledelt állítanak elő.

Tavaly a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele meghaladta a 125 milliárd forintot, ami az előző évhez hasonló. A társaság külföldi értékesítésből származó nettó árbevétele csaknem 76 milliárd forint lett 2016-ban, ez 78 százalékos növekedés 2010-hez képest. A belföldi eladásokból származó árbevétel 2016-ban 49,5 milliárd forintra emelkedett az előző évi 47 milliárdról. A cég 2016-ban Magyarországon több mint 230 ezer tonna terméket állított elő, ennek közel 90 százaléka exportra készült. A multinacionális vállalkozás tonnában számolva tizenötször több árut visz a külpiacokra, mint amennyit behoz az országba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!