Monetáris politika

2022.09.26. 07:59

Nem áll le a jegybank a kamatemeléssel, de lassíthat az eddigi tempón

Várhatóan folytatja a monetáris szigorítást kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, tovább emelkedhet az alapkamat mértéke. Bár még sok a bizonytalanság, egyre közelebb lehet a tetőpont, mind az infláció, mind az alapkamat esetében – írja a Világgazdaság.

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Ezúttal 75 bázispontos kamatemelés várható a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsától, amely kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését – tudta meg a Vikággazdaság Varga Zoltántól, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjétől. A szakember szerint ezzel a lépéssel 12,50 százalékra emelkedhet az alapkamat mértéke a mostani 11,75 százalékról. 

Közel lehet már a tetőpont, az elemző arra számít, hogy 2022 végén 13,75 százalékra ugorhat az irányadó ráta, majd az első negyedévben még néhány szigorító lépés jöhet. 

A VG-nek Isépy Tamás, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágvezetője azt mondta, szerinte továbbra sem lassít a jegybank az eddigi tempón, várakozása szerint az alapkamat az év végén 14,25 százalékra emelkedhet, majd jövő év első felében már enyhülhet a monetáris szigor.

Hogy melyik forgatókönyv érvényesül, az majd kedden kiderül, mindenesetre az MNB esetleges lassítására utalt Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Közgazdász-vándorgyűlésen, ahol 

kilátásba helyezte, hogy lassacskán véget ér a kamatemelési ciklus. 

Persze mindez függ még az infláció alakulásától is, amely augusztusban a legutóbbi alapkamat-emelést követően is tovább emelkedett, a 15,6 százalékos ütem egy újabb 24 éves rekord döntött meg. Az elemzők pedig biztosra veszik, hogy a tetőpont az év végén 20 százalék közelében lehet, bár annyiban azért ma már jobb a helyzet, hogy időközben eldőlt, az év végéig meghosszabbítja a kormány az árstopokat. 

Ha nem így tett volna, akkor az inflációs csúcs 23-24 százalékra is nőhetne.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában