Krimi

2022.09.27. 11:50

Veronai halálbusz: 406 millió forintot kaphat minden gyászoló hozzátartozó

Egymillió eurós kártérítésre számíthatnak a veronai buszbaleset halálos áldozatainak szerettei az olasz bíróságtól. Azonban a pénz sem tudja enyhíteni azt a fájdalmat, amit gyermekük, házastársuk vagy éppen szüleik elvesztése jelent.

Forrás: AFP

2017. január 20-án a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen hazafelé tartottak az olaszországi sítúráról, amikor a veronai autópályán a jármű a szalagkorlátnak hajtott, majd egy hídpillérnek ütközött és lángba borult – írja a Bors.

 

A buszon a két sofőrrel együtt összesen 56-an utaztak. 18-an meghaltak és sokan megsérültek. A tragédia idején a volán mögött az a V. János ült, akit várhatóan október végén szállítanak Olaszországba, hogy megkezdje a jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltését. A férfi felelősségét megpróbálta a balesetben ugyancsak elhalálozott váltótársára és egyben jóbarátjára kenni, de végül megdőlt az állítása.

 

Nézzen szembe a tettével

Krizsány László, az egyik áldozat édesapja a Borsnak V. büntetésével kapcsolatban elmondta: némi vigaszt ad a lelkének, hogy a felelős végre börtönbe kerül.

Szendrei Endre az egyik unokahúgát veszítette el a balesetben.

Ha lehetőségem lenne vele négyszemközt beszélni, talán annyit mondanék neki, hogy nézzen végre szembe a tettével és annak következményeivel. Sok ember életének véget vetett és sokakét tönkretette

– mondta a férfi a Borsnak.

Ugyan V. Jánost már elítélték, az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha az is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni.

Bonyolult eljárás

– A következő tárgyalást novemberre tűzik ki. A folyamat végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János, illetve az autópálya – magyarázta Szendrei Endre, és hozzátette: a bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után természetesen többen is kapnak pénzt.

– Figyelembe veszik a rokonsági fokot.

 

Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például a több gyermeke egyike

 

– mondta a gyászoló nagybácsi.

Ha az érintettek V. Jánossal szemben is érvényesíteni kívánják majd a kártérítési igényüket, akkor itthon kell polgári peres eljárást indítaniuk.

Nyilvánvaló, hogy a buszvezető nem lesz képes a megítélt összegek töredékét sem megfizetni, de azt gondoljuk, hogy ebbe a kártérítési folyamatba a buszos cégnek is be kell majd kapcsolódnia.

Felmerült a kérdés, mi történik akkor, ha V. János papíron a családjának ajándékozza a teljes vagyonát, hogy egy esetleges végrehajtási eljárásban ne tudjanak mit elárverezni.

– Létezik a jogban egy olyan direktíva, hogy indokolt esetben visszaállítják a tragédia előtti vagyoni állapotokat a kártérítés érdekében. Ez azt jelenti, hogy az azóta történt ajándékozási és adásvételi szerződések semmissé válnak.

Sok tényezőt vizsgálnak

Massimiliano Scaringella olaszországi ügyvéd lapunknak elárulta, milyen összegű kártérítésre számíthatnak az érintettek:

 

Az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolyamon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság.

 

A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. A sérültek, illetve az elhunytak hozzátartozói azt a pénzt már egy évvel ezelőtt megkapták, összességében mintegy 1,8 milliárd forintot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!