Merész ötlet

2023.05.22. 15:49

Delfineket telepítene a Balatonba Kozsó

A napokban kisebb meghökkenést váltott ki horgászok körében az, hogy Kocsor Zsolt, vagyis Kozsó a Frizbi TV műsorában arról beszélt, hogy delfineket telepítene a magyar tengerbe.

K.R.

Ez a látkép aligha fogad a közeljövőben.

Forrás: ILLUSZTRÁCIÓ

A szomorú szamuráj Hajdú Péter műsorában beszélt arról néhány napja, hogy azon dolgozik kedvesével Ágival együtt, hogy úgynevezett édes delfineket hozzon a Balatonba (44:01-től tekinthető meg ez a rész). 

Kozsó korábban a TV2 Párharc című műsorában is beszélt a delfinekről, akik szerinte nagyon jó emberek. 

Egyszer már 2017-ben is beszélt a delfinekről az Ámokfutó, ám akkor erről a nyilatkozatról azt mondta: csak vicc volt. Kozsó mostani kijelentése azonban komolynak tűnik, a Hajdú Péterrel készült műsorban azt mondta, a zenész-producer, hogy igyekszik meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy igenis kellenek delfinek a Balatonba. 

Utánajártunk, hogy Kozsó felvetésének lehet -e bármilyen realitása, ezért megkerestük Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját. Aki kellő humorral kezelte a kérdést és készségesen elmagyarázta kérdésünkre, hogy miért nem válhat valóra Kozsó álma a magyar delfinekről. - Ez nem úgy működik, hogy idehozunk egy halat és beengedjük a vízbe, ráadásul a delfin emlős és a Balatonhoz hasonló környezetben nem élne meg, mondta a halászati szakember. Noha édesvízi delfin egy valós faj, de például a kínai folyami példányai kihaltak, ráadásul ennek a fajnak sem lenne alkalmas egy édesvízű tó, hiszen folyami élőlények. 

Természetesen a haltelepítésnek is szigorú szabályai vannak, ám ennek ellenére volt rá példa a történelem során, hogy inváziós, idegenhonos fajok jelentek meg a tóban. S olyan is volt, hogy ez természetes módon történt, de arról is gyakran hallunk, hogy megunt akváriumi kopoltyúsokat engednek szabadon. Bármi is a "felszabadítók" indíttatása, az ökoszisztémát veszélyeztetjük azzal, ha idegenhonos fajokat engedünk a természetbe. Ezért a folyami delfin betelepítése is csak merész ötlet, de valósággá nem válhat. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában