pénzbüntetés

2018.10.18. 08:58

Hamis okiratokkal alapították a vadásztársaságot

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy vadásztársaság három tagja – köztük egy rendőrként dolgozó férfi – ellen, akik hamis okiratokkal igazolták, hogy a vadásztársaság szabályszerűen alakult meg.

Sonline

A vádlottak két – egy tabi és egy bedegkéri székhelyű – vadásztársaság alapításában is részt vettek, melyek civil szervezetként történő bejegyzéséhez szükséges volt, hogy a Kaposvári Törvényszékhez benyújtsák a vadásztársaságok alapszabályait, az alakuló közgyűlések jelenléti íveit, a tagjegyzékeket, valamint a tisztségek elfogadásáról szóló nyilatkozatokat.

A vadásztársaságok azonban nem tartottak szabályszerű alakuló közgyűlést, ezért a vádlottak a bejegyzéshez szükséges okiratokat hamis dátummal, és valótlan tartalommal hozták létre, amiket a későbbi elnök, az elsőrendű vádlott nyújtott be a bíróságra. A hamis okiratok létrejöttében a rendőrként dolgozó harmadrendű vádlott bűnsegédként vett részt, mivel azokat jegyzőkönyvi hitelesítőként írta alá.

A hamis okiratok alapján a Kaposvári Törvényszék a vadásztársaságokat nyilvántartásba vette.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben nem látta szükségesnek tárgyalás tartását, ezért büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügy további 21 gyanúsítottjával szemben, akik a vadásztársaságok tagjaként a valótlan tartalmú jelenléti íveket és tagjegyzékeket aláírtak, az ügyészség megrovás alkalmazása mellett az eljárást megszüntette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában