interjú

2020.03.26. 09:00

A pedagógus kertészként figyeli, alakítja a nyíló emberpalántákat

A hallgatók számára hétfőtől bevezetett távoktatás sikeréért dolgozik munkatársaival Podráczky Judit, a Kaposvári Egyetem oktatási rektorhelyettese, a Pedagógiai Kar Neveléstudományi Intézetének igazgatója, akinek nemzeti ünnepünk alkalmából az óvó- és tanítóképzés terén végzett, országos szinten is kimagasló oktatói, illetve oktatás- és tudományszervezői tevékenységének elismeréseként ítélték oda a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

Lőrincz Sándor

– Kaposvárhoz, Somogyhoz való kötődése meglehetősen erős, holott Sajószentpéteren született…

– Igen, de a szüleim 6 naposan Kaposvárra hoztak, mert itt laktunk a Honvéd utcában. Édesapám vegyész volt akkoriban a Kefe- és Műanyagipari Vállalatnál, s néhány év múlva munkája miatt Dombóvárra költöztünk, de édesanyám visszavágyott. Szerette ezt a várost. Rengetegszer elmesélte: amikor először itt járt, hajnalban érkeztek meg és gyalog jöttek fel az állomásról. Lenyűgözte és elemi élményként maradt meg benne a Kossuth Lajos utca, ami tele volt ültetve kannavirággal. A város hangulatát is vonzónak találta. 15 év múltán volt alkalma visszatérni, s azóta is itt él. Én 1990-ben kerültem vissza; akkor is az ingázást választottam, amikor 7 éven át Budapesten dolgoztam.

– Óvónőként kezdte Nagyatádon, majd Kaposváron folytatta, de volt főiskolai gyakorlatvezető, főigazgató-helyettes, tanszékvezető, dékán, most pedig intézetigazgató, s oktatási rektorhelyettes. Mindig az emberrel foglalkozott, ez pedig Füst Milán szerint is az egyik legnemesebb hivatások egyike. Soha nem ingott meg?

– Abban, hogy gyerekneveléssel kell foglalkoznom, soha. A gyerekek csodálatosak és elképesztően eredetiek. Nem nagyon tudok izgalmasabb felfedezéseket elképzelni, mint amikor szemtanúi, egyszersmind alakítói lehetünk annak, ahogy az emberpalánták egyenként kinyílnak, s mindegyikük más virág lesz. Abban volt dilemmám, hogy mikor teszek jobbat: ha egy gyermekcsoporttal foglalkozom, vagy ha minderre a jövő pedagógusait készítem fel. A gyerekekkel való szoros kapcsolat sokáig hiányzott, mindazonáltal nem bántam meg, hogy a pedagógusképzést választottam, mert a fiatalok is rendkívül üdítőek. Szeretek velük dolgozni, mint ahogy a már tapasztalt kollégákkal is, akikkel továbbképzés keretében találkozom.

– S a kiégéssel sem szembesült?

– Nem. Változatos korosztállyal dolgozhattam, a feladataim sokrétűek voltak és örömöt okoztak. Mindez együtt garantált védettség a kiégés ellen.

– Azt tartják: az oktatásban egy állandóság van, a változás. Ezek szerint Ön szereti a változást.

– Talán igen, bár vannak az életnek olyan területei, ahol az állandóságot, kiszámíthatóságot preferálom. A szakmai élet­utam mindenesetre nem szűkölködött kihívásokban. Az új feladatok vagy szerepkörök rendre megtaláltak, anélkül is, hogy mentem volna utánuk.

– A pedagógusok egy része nem hajlandó portfóliót készíteni, mert megalázónak tartja, mivel egy 30-35 éve pályán lévő pedagógus attól nem lesz kiválóbb szakember, ha elkészíti…

– A régebbi szakfelügyeleti rendszer, majd a külső kontroll teljes hiánya sem aratott osztatlan lelkesedést. Azt az alapgondolatot, hogy önértékelésre épüljön a külső értékelés, az önértékeléshez pedig a szakmai munkát bemutató portfólió készüljön, jónak tartom. Azt érzékelem, hogy az idegenkedést elsősorban az újtól, az ismeretlentől való félelem váltja ki.

– Ön szerint miként fejleszthető az érzelmi intelligencia?

– Mintaadással – beleértve a világ dolgaihoz való érzelmi viszonyulásunkat is –, az érzelmek megmutatásával és visszatükrözésével, játékokkal, művészetekkel. Így lehetünk képesek önmagunk és mások érzelmi állapotának felismerésére, megnevezésére, az érzelmek, gondolatok és viselkedés közötti kapcsolat megértésére.

– Olykor van-e helye a nevelésben egy jól irányzott makarenkói pofonnak?

– Van helye a korlátoknak és kellenek szabályok, melyek megsértése mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Én a gyermek méltóságát nem sértő formákban hiszek.

– Hogy látja: mitől vonzó az idén húszéves Kaposvári Egyetem?

– A kicsi szép. Ez a címe Ernst Fritz Schumacher, a 70-es, 80-as évek ökológiai és humán szemléletű közgazdaságtana nagy hatású képviselője művének. Központi fogalma az emberléptékűség, de gondolkodásában hangsúlyt kap az ökológia, a természeti erőforrások megőrző hasznosítása, a gazdasági értékek mellett az erény, a humánum, az etikai és az esztétikai értékek is. A Kaposvári Egyetem attól vonzó, hogy emberléptékű, és ezeket az értékeket mind fontosnak tartja. A hallgatóknak van neve és arca. Az oktatók nem az elefántcsonttornyukban ülnek, hanem elérhetők és nyitottak. A kapcsolatok személyes jellegűek, és az oktatás színvonalának hallgatói megítélése is jó.

– S a pedagógusképzés töretlen népszerűsége minek köszönhető?

– Részben a tradíciónak, részben a munkaerőpiaci keresletnek, amely a jövőben tovább nő. Ezért fontos, hogy még többen válasszák ezt a pályát.

– Önt kiváló kommunikátornak tartják, férje, József István pedig remek pszichológus. Ki van kire nagyobb hatással?

– Kölcsönösen képesek vagyunk inspirálni és támogatni egymást. A ki mennyire vagy ki jobban kérdések ebben a kapcsolati relációban nem érvényesek.

Példaképek

A rektorhelyettes szinte minden életkori szakaszában találkozott olyan pedagógussal, akire példaképként tekinthetett. Legmeghatározóbb középiskolai osztályfőnöke, Szenkovits Szilvia volt, aki problémás diákjaiért is küzdött, s két egyetemi oktatója, akik tudásukkal és emberségükkel a minőség iránti vágyát alapozták meg.

 

Ezek is érdekelhetik