diáksport

2020.04.06. 06:00

Halmozza az érmeket a fiatal

Teszenyi Tamás alpesi sízőként képviselte hazánkat egy szlovákiai nemzetközi rendezvényen, ahonnan két aranyéremmel tért haza. A 16 éves autista fiú a kaposvári Bárczi iskola diákja, sportteljesítményét a somogyaszalói önkormányzat is elismerte, amit a napokban adtak át neki.

Harsányi Miklós

Törzsök Gabriella polgármester azt mondta: a fiatalember tovább öregbítette a község hírnevét.

– Boldog voltam, amikor megkaptam az érmeket a verseny után – mondta Teszenyi Tamás. – Izgultam, de sikerült megoldani a feladatot. A téli sportok kiskorom óta érdekelnek, még alsós voltam, amikor megtanultam korcsolyázni.

Tamás a Bárczi Diáksport Egyesület tagjaként országos műkorcsolya ügyességi versenyeken bizonyította ügyességét. Többször győzött, illetve dobogós helyen végzett. Később a síelést is kipróbálta, s tehetségére gyorsan fény derült. Hat éve tette meg az első lépéseket, s rögtön szívébe zárta ezt a sportágat is. A Bárczi egyesület támogatásával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség biztosította számára a lehetőséget. A kamaszfiú eplényi sítáborban is részt vett.

– Nagyon örülök a fiam sikerének – mondta el lapunknak Szász Zsuzsanna, Tamás édesanyja. – Igazán kitartó, mindig elvégzi azokat a feladatokat, amelyek a fejlődését segítik. Örülök, hogy a fiamnak van célja. S ha esetleg gond lenne olykor-olykor, akkor én adom neki a lelki támogatást.

Teszenyi Tamást beválogatták a téli olimpiára készülő keretbe

Guggolás, fekvőtámasz, kőkemény hasizomgyakorlatok: részben ebből áll az edzés. A nevelőapa, Falka Roland szerint elismerésre méltó Tamás fejlődése. Ha kijön a jó idő, futás és görkorcsolya egészíti ki a jól bevált programot. Szükség is van a rendszeres testmozgásra.

A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség a következő téli olimpia kapcsán összeállította a sportolói keretet, melynek tagjai közé Teszenyi Tamást is beválogatták. S ennek köszönhetően Ausztriában edzőtáborozáson is részt vett a kerettagokkal. Ahhoz, hogy a téli olimpiára kijuthasson, valamennyi táborozásban és versenyen szükség van a helytállásra. – Eddig összesen huszonegy díjat gyűjtöttem össze és remélem, később újakat szerzek – mondta Tamás. – Tovább szeretnék sportolni, de a tanulásra is figyelek. Pénztáros vagy szakács szeretnék lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában