fotók

2018.01.01. 13:28

Hatalmas tömeg búcsúztatta az óévet Kaposváron

Már szilveszter délutánján eldurrant egy-egy kósza tűzijáték-rakéta a somogyi megyeszékhely környékén, este pedig megsokasodott a durrogtatás. Tömegek érkeztek a Zanzibár koncertjére és az éjfélt követő tűzijátékra. Ám több szórakozóhely is tömve volt a megyeszékhelyen.

Gyeszát Zsolt

Mondhatnánk azt is, hogy délután még a kisebbek szilvesztereztek, több család és nagyszülő látogatott ki a Kossuth térre. Így tett többek között Kardos Istvánné, aki az unokákra vigyázott szilveszterkor, s délután a kivilágított Kossuth teret vették szemügyre a gyerekekkel.

Akadt olyan is, aki az év utolsó napjára hagyta a szilveszteri mulatság kellékeinek a beszerzését. Bár nagyobb roham nem volt már a partikellékekért 31-én, a trombita és a paróka jobban fogyott az idén, mint tavaly – vélekedett az egyik kaposvári árus.

Az esti koncertekre sorra érkeztek az emberek, a Zanzibár már tömegeket vonzott, kisebb és idősebb korosztályt egyaránt. Sokan együtt énekelték az együttes jól ismert slágereit. Kaposvári barátaihoz látogatott el a taszári Horváth Marcell is. – A Zanzibárra is kíváncsi voltam, már fiatalabb koromban is hallgattam őket, most pedig adódott a lehetőség, hogy élőben is megtehessem ezt. Mint kérdésünkre mondta, összességében tetszett neki a 2017-es év, az új év legfőbb célkitűzését pedig abban látja, hogy sikeresen vizsgázzon és megszerezze villanyszerelő szakmáját.

– Mi sohasem teszünk fogadalmat, nem is hiszünk benne – vélekedett egyöntetűen három kaposvári 20 éves fiú. Mindent egybevéve a legtöbb megkérdezett egy dolgot remél, még pedig, hogy szerencsés legyen az új esztendő. Így többek között a kaposvári Zatykó János is, aki feleségével látogatott ki a Kossuth térre. Nem kimondottan a koncertre érkeztek, inkább csak a jó hangulat vonzotta őket a térre.

Szita Károly polgármester röviddel éjfél előtt köszöntötte Kaposvárt. – Év végén mindig mérleget szoktunk vonni, számba vesszük mindazt, ami sikerült, és azt is, amin javítanunk kell – mondta a polgármester.

– Köszönöm mindazoknak, akik gondolataikkal, tetteikkel hozzátettek a közös jóhoz. Köszönöm minden kaposvárinak, hogy kemény, megfeszített munkával nem csak önmagáért és családjáért dolgozott, hanem Kaposvár boldogulásáért is. – tette hozzá. Zárásként a polgármester a 2018-as esztendőre számos egyéni és közösségi sikert, sok boldogságot és egészséget kívánt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában