Olvasói levelek

Kullogunk vagy  felzárkózunk?
Köztudott dolog, hogy a hazai nyugdíjak összege és vásárlóereje arányaiban messze elmarad a hazai aktív keresőkétől, de különösképpen az EU-országok nyugdíjasaiétól. Ezért érthető, hogy napjainkban is, mint a rendszerváltás óta négyévenként, az éppen következő választások előtt felbukkant a nyugellátással kapcsolatos igazságtalanságok orvoslásának kérdése. Beszélnek arról, hogy időszakonként megváltozott a kiszámítás módja, soha nem beszélnek azonban arról, hogy miből történt a számítás. Nevezetesen arról nem esik szó, hogy ennek valójában a szocializmus építése közben kialakult bérszerkezet megváltozása az oka. Azokban az évtizedekben a nyugdíjakat a „borítékban” lévő havi fizetés alapján, a munkában töltött évek alapján kalkulálták. Így a nyugdíj, negyvenévi szolgálat után kb. 75 százalékát tette ki az alapjául vett összegnek. Ebben azonban nem volt benne a szocialista bérezésre jellemző „társadalmi juttatás”, amely különböző árucikkek vagy szolgáltatások dotálása révén került elvileg minden állampolgárhoz, aki ezeket megvásárolta vagy igénybe vette. Aki a rendszerváltás környékén vagy közvetlenül utána ment nyugdíjba, mind ilyen „borítékos” nyugdíjat kapott, és ebből kellett megélnie, miközben a dotációk rendre eltűntek! Az addig támogatott termékek ára jelentősen felment, annyiba került, amennyibe valójában. Az így kialakult új „árszerkezetet” az aktív keresők jövedelme még csak-csak követte, ám a nyugdíjak csupán az éves inflációs ráta szerint emelkedtek. A különböző kormányok tettek ugyan erőfeszítéseket a helyzet javítására, de ezek csak ideig-óráig hatottak. Most, amikor a választások közeledtén a Loch Ness-i szörnyhöz hasonlóan ismét felmerül  a nyugdíjrendszer és az ellátás igazságtalanságainak kérdése, el kell dönteni, mikor és mihez kerül sor a felzárkóztatásra? Kérdés az is, hogy az ellátáson belüli igazságtalanságok megszüntetésére vagy az aktív keresők jövedelméhez, netán az uniós nyugdíjakhoz való felzárkózást akarja megcélozni a 2010-ig tartó program, amelyet a kormány emleget. A jelenlegi helyzetben csak az aktív keresetekhez való felzárkózás lehet a reális cél, de azt az elképzeltnél sokkal-sokkal gyorsabb ütemben kellene végrehajtani. Ha erre nincs gazdasági lehetőség, vagy nincs meg a politikai akarat, akkor kár kábítani a hiszékeny érintetteket, és kár feladatokat róni egy másik kormány elé. Pap Zsolt  Budapest

Százmilliárdos esély a bizakodásra
Eddig az évig nem tudtam volna állást foglalni az egészségüggyel kapcsolatban. Sajnos engem is elkapott a kor betegsége. Április 25-én operált Keleti György és csapata a Szent László Kórházban, az utókezelésre is ugyanitt került sor. Ezekről az emberekről csak pozitívan tudok nyilatkozni. Egy ilyen fél évig tartó vizsgálat, terápia 2–3 millió forintba kerül, ami óriási terhet ró az egészségügyre. Szinte szégyellem magam,  hogy ilyen sokba kerülök. Nagy örömmel olvastam miniszterelnökünk javaslatát, hogy plusz százmilliárd forintot ad a jelenlegi kormány a rákbetegség elleni küzdelemre. Nagyon-nagyon dicséretes dolog ez a kormánytól, hiszen így a megelőzésre is jut pénz, és mi is bizakodhatunk, hogy Gyurcsány Ferenchez és sok ezer beteghez hasonlóan mi is (talán) meggyógyulunk. Bodnár Géza Budapest