Hírek

2007.01.20. 08:42

Mégis drágulhat az áram

Lapértesülések szerint a jövő hónaptól 5,2 százalékkal kell többet fizetni az áramért a lakosságnak. Biztosat azonban még nem lehet tudni, mivel az illetékes gazdasági tárca továbbra is hallgat a terveiről.

Tóth Marcella

Szűk két hét múlva, azaz február 1-jétől 5,2 százalékkal drágul a lakossági áram – adta hírül a Népszabadság. Az ügyben illetékes Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője, Ábrahám Gergely azonban még tegnap sem tudott információval szolgálni, de nem is cáfolta a lap értesüléseit. Érdeklődésünkre csak annyit mondott, hogy ha emelik az áram árát, azt rendeletben teszik közzé, ez pedig még nem történt meg. A villamos energia drágulásának híre már a múlt év végén elterjedt a sajtóban. Az akkori találgatások szerint azonban januártól nem merte meglépni a kormány. Pár nappal ezelőtt a villamosenergia-ipar szakszervezeteinek sztrájkbizottsága szellőztette meg, hogy februártól többet kell fizetni az áramért.

A kiszivárgott információk szerint az emelés valamennyi tarifát, így az éjszakait is érinti majd. A villamosenergia-ipari ágazat dolgozóinak, illetve nyugdíjasainak járó kedvezményes ár 12 százalékkal nő, de még így is mintegy harmada lesz csak a lakosságinak.

A gazdasági tárca csütörtökön közölte, hogy a jelenlegi formájában meg kívánja szüntetni a villamosenergia-ipari dolgozóknak járó kedvezményes alkalmazotti tarifát. Az úgynevezett „C” tarifa a lakossági áramár mintegy harmada, amelyet a többi lakossági fogyasztó finanszíroz. A tárca az energiapiac július elsejei liberalizációig kívánja megtartani a kedvezményes tarifát. A gazdasági tárca a továbbiakban kizárólag olyan támogatást tart elfogadhatónak, amelyet nem a többi fogyasztó, hanem az érintett vállalatok finanszíroznak.

A közlemény szerint jelenleg évente mintegy tízmilliárd, azaz naponta 26 millió forintjába kerül a nem kivételezett lakossági fogyasztói körbe tartozóknak az alkalmazotti tarifa fenntartása. A kedvezményes áramfogyasztás költségeinek kétharmada a többi – 4 millió főt is jóval meghaladó – fogyasztót sújtja. A lakosságnak az áram kilowattóránként átlagosan 36,85 forintjába kerül. Ezzel szemben a 65 ezer alkalmazottat érintő kedvezményes tarifa a lakossági áramár mindössze egyharmada, kilowattóránként 13,80 forint.

Az alkalmazotti tarifára jogosultak így – amennyiben teljes mértékben igénybe veszik a kedvezményt – évente mintegy 476 ezer forint adómentes juttatásban részesülhetnek. A tavalyi adatok alapján ráadásul a villamosenergia-termelési és -elosztási ágazatban dolgozók 278 543 forintos havi bruttó átlagbére mintegy hetven százalékkal magasabb a nemzetgazdasági átlagnál, ami havi 163 269 forint.

A villamosenergia ágazat szakszervezeteinek sztrájkbizottsága a gazdasági tárca javaslatára reagálva szerdán figyelmeztető munkabeszüntetést jelentett be az iparág dolgozóinak és nyugdíjasainak járó villamosenergiaár-kedvezmény fenntartásáért. A kétórás sztrájk február 6-án műszakkezdetkor indul. Ha nem sikerül megegyezni a kormányzat képviselőivel a kedvezmény fenntartásáról, akkor február 8-án és 12-én nyolcórás általános sztrájkot tartanak az ágazati dolgozók.

A GKM közleményében felhívja a figyelmet arra a törvényi előírásra is, amely szerint az áram-, a gáz- és egyéb energiaszolgáltatást ellátó szerveknél csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. A sztrájkbizottság ígéri, hogy a mun kabeszüntetés ideje alatt sem marad áram nélkül a lakosság. A szabályok szerint ugyanis ilyenkor háromórás rotációban az ipari fogyasztóknál kapcsolják ki az áramot az erőművi termelés csökkenésének függvényében.

Ezek is érdekelhetik