Hírek

2014.02.20. 16:40

Megkezdődött a rendkívüli EU-külügyminiszteri tanácskozás

Az EU-országok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást kezdtek csütörtök délután Brüsszelben Ukrajna ügyében.

BAMA

A megbeszélésen Magyarországot Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára képviseli. Az előzetes közlések értelmében a napirenden szerepel az az elgondolás, hogy uniós szankciókat rendeljenek el az elmúlt napokban Ukrajnában elharapózott erőszakért felelős személyekkel szemben, valamint hogy tiltsák be az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást, illetve az erőszakszervezetek által használatos eszközök szállítását. 

A brüsszeli megbeszélés célja az esetleges uniós intézkedések személyi és tárgyi hatályának megállapítása - vagyis az elképzelhető szankciófajták, így például a vízumtilalom, illetve a számlabefagyasztás eldöntése mellett annak a meghatározása, hogy kik is felelősek voltaképpen az erőszakért.

Ezzel kapcsolatban az uniós vezetők az elmúlt napokban rendre a kijevi vezetés felelősségét hangsúlyozták, és ezt tette csütörtökön William Hague brit külügyminiszter is, már Brüsszelbe érkezése után. Frans Timmermans holland külügyminiszter ugyanakkor a tanácskozásra érkezve újságíróknak arról beszélt, hogy ellenzéki oldalon szintén akadnak az erőszakért felelőssé tehető, kis létszámú radikális csoportok.

Ha azonban csupán az ukrán hatalmi gépezetre összpontosítanak a miniszterek, ott sem egyértelmű a helyzet. Diplomaták szerint a legtöbb esélyt annak lehet adni, hogy az erőszakos cselekményekre parancsot adó főtisztek rákerülhetnek az uniós feketelistára, ám az már felettébb kétséges, hogy ugyanezzel a büntetéssel fogják-e sújtani Viktor Janukovics ukrán elnököt is, akitől lényegében azt várnák, hogy biztosítsa a további erőszaktól való tartózkodást a kormányzati oldalon.

A brüsszeli EU-külügyminiszteri tanácskozáson személyesen nincs jelen Frank-Walter Steinmeier, Laurent Fabius és
Radoslaw Sikorski: a német, a francia és a lengyel diplomácia irányítója még Kijevben tartózkodik.

Megbeszéléseket folytattak Viktor Janukovics elnökkel, és a tervek szerint az ellenzékkel is egyeztetnek. Eredetileg úgy volt, hogy délutánra átrepülnek Brüsszelbe, de végül mégis a ukrán fővárosban maradtak, ahonnan videó-távkonferencia keretében kapcsolódnak be a brüsszeli eszmecserébe. Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője korábban azt mondta, hogy kapcsolatban van a három külügyminiszterrel, és tapasztalataikról tájékoztatja a brüsszeli tanácskozás részvevőit.

(MTI)

Ezek is érdekelhetik