Közélet

2009.02.11. 10:53

Városi rangra pályázik Igal

Igal lehet Somogy tizenhatodik városa. A gyógyfürdőjéről messze földön híres település, amely megyénk három nagyközsége közül is a legkisebb, beadta a várossá nyilvánítást kérelmező pályázatát az Államigazgatási Hivatalhoz.

Balassa Tamás

Ezt az Önkormányzati Minisztérium által felkért szakértői bizottság véleményezi. A miniszter ezt mérlegeli, majd csomagban terjeszti javaslatát a köztársasági elnök elé. A döntés kihirdetése az év közepén várható.



Magyarország 3195 települése közül 307 város. Tavaly nyolccal gyarapodott a számuk, köztük volt Zamárdi is, tizenötödikként a 245 település alkotta Somogyban. A Balaton-partiak a fejlesztési stratégia és az uniós pályázatok sikerét várják az új rangtól, költségvetésük nagyságrendileg nem változott, ám a feladatbővülés ezt is magával hozhatja.
[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Igal egykor mezőváros, járási székhely volt
[/caption]
Az igaliak a Pécsi Egyetem urbanisztikai tanszékével készítették pályázatukat a településfejlesztési lehetőségeikről: a baranyaiak jegyezték az eredményes Zamárdi-tanulmányt is.

[caption id="" align="alignright" width="284"] Térségi szerepük megkérdőjelezhetetlen
[/caption]Jakab József igali polgármester azt mondta: bíznak a pályázatban, de ha elutasítják őket, akkor sem esnek kétségbe. Csak jól jöhetnek ki belőle, hiszen száznegyven oldalas anyagukban számba vették az egykori mezőváros, 1950-ig járási székhely múltját, rendszerezték jövőképét, erősségeit.
– Térségi szerepünk megkérdőjelezhetetlen, sok más mellett az oktatás, az egészségturizmus és a foglalkoztatás kínálatában is segítjük a mikrotérségünk 22 települését – mondta Jakab József polgármester. – A 2002-ben átadott iskolánkat már most bővítjük, nyertünk pénzt is erre. Az önkormányzati tulajdonú fürdő és a Fürdő kft. jelentős foglalkoztató, amint a Fornetti Pannon Kft. is az. Közúti fekvésünk jó, négy irányból is megközelíthetők vagyunk. Az egészségturizmus mint húzóágazat fő erősségünk.

Igal a 2005-ben alakult kistérségi társulás mikroközpontja közül az egyik. Helyet ad egy kamarának és a tabi LEADER helyi irodájának, tíz éve területfejlesztési egyesület is működik itt. A jövőben egyebek között okmányirodával, I. fokú építéshatósági jogkörrel szeretné közelebb hozni a térség lakói számára az ügyintézést.

Kadarkútnak hároméves tapasztalatai vannak a városi létből. Verkman József polgármester azt mondta: elérték, sőt, talán túl is teljesítették a céljukat.
– Megerősítették vezető szerepüket a térségben, szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális szolgáltatásokat nyújtanak a környező településeknek – mondta a polgármester.

A pályázatokban is jeleskedtek, az iskola bővítésére 669 milliót, a városközpont kiépítésére 58 milliót nyertek, előbbit harmincöt-, utóbbit tízmilliós önerővel. A szennyvízhálózatra 970 milliót költhetnek, nagyrészt pályázati pénzből. Egyedül a kistérségi járóbetegellátást fejlesztő pályázat nem jött össze, kevés volt a csatlakozó település.

A leghátrányosabb térségek 1,4 milliárdos regionális vállalkozásfejlesztési keretéből 150 millióért inkubátorházat építenének 3-4 vállalkozás számára, 50-60 millióért pedig iparterületet alakítanának ki, telephelyekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!