Élni napi 2735 forintból - nászút a világ körül biciklivel, fotó

– Egyre többen fáradnak bele a hétköznapi taposómalomba, így volt veletek is?
– Mi is belefáradtunk, de nem ez motivált minket a régi életünk otthagyására és földkerülő kerékpártúrára – mondták. – Viszont a kerékpározás nagyszerű kikapcsolódás, ez valami olyasmi, ami kellemesen átmozgatja az embert, új dolgokat lát közben és homlokegyenest más tevékenység, mint amit legtöbben csinálni szoktunk. Ha valaki úgy érzi, megőrül a munkahelyén, egy hétvégi Balaton menti bringázás segít kikapcsolódni és más színben látni a dolgokat. De már az is sokat segít, ha biciklivel megyünk munkába, mert a mozgás felfrissít, felpörgeti az embert, pozitívabban állunk majd ellen a munkahelyi stressznek.
 
– Nagy bátorság kell így elindulni?
–  Ó, igen. Ahogy a kínai közmondás tartja, a tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Ott kell hagyni a családot, a barátokat, a kényelmet, az otthonunkat, a finom otthoni ízeket, nem könnyű ezektől elszakadni. Leginkább nem könnyű ezek nélkül élni. A legnehezebb az első év körül volt, amikor nem láttuk még, hogy meddig tart ez az utazás.

– Újfajta turizmus?
– Nem a megszokott, hanem eddig ismert módon fedezzük fel a világot. Nem mintha mi lennénk az elsők, akik biciklivel megkerülik a földet. Mégis, a tudat, hogy ki mertünk lépni a megszokottból, és nem hotelfoglalással a zsebünkben repülünk a kitűzött cél felé, ez engem boldogsággal tölt el. Számomra sokkal többet ad, hogy kerékpárral megyünk, többet látok és többet tapasztalok. Néha buszra kell szállnunk, például lejár a vízumunk és bele kell húzni, vagy lehavazott és csak dzsippel lehet átjutni a hágón... Ilyenkor azt érzem, hogy „teleportálunk”, és sóvárogva nézek ki az ablakon, hogy mennyi örömet és élményt az út mentén hagyok, mert motorizált járművel utazom.

– De van egy másik nagyon fontos vetülete az utazásotoknak.
– Ezt mi úgy mondjuk, hogy vannak turisták és vannak utazók. Ez utóbbiba igyekszünk magunkat sorolni, igyekeznénk felhívni az emberek figyelmét a felelősségteljes utazásra. Ez azt jelenti, hogy amikor egy számomra idegen kultúrájú országba utazom, akkor figyelembe veszem az ottani normákat, illemszabályokat, étkezési és egyéb előírásokat, és nem csak becsörtetek oda, hogy megkapjam a szolgáltatást a pénzemért. Egy egyszerű példával élve: Laoszban nem fogok spagetti pántos felsőben és miniszoknyában flangálni. Egy másik, triviális példa: nem fogyasztok semmilyen üdítőitalt Nepálban a magashegyi térségben, mert észreveszem, hogy ott nincs nemhogy szelektív, de leginkább semmilyen hulladékgyűjtés. A műanyag palackokat elégetik, az üvegpalackokat sem fogja senki szamárháton lecipelni.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kurdokkal Törökországban
[/caption]
– Fontos számotokra az ökoszemlélet?
– Ez a másik oldala a kerékpározásnak! Nincs károsanyag-kibocsátás, sőt, még én leszek fittebb, ha így közlekedem. De arra is figyelünk, hogy nem veszünk palackos vizet, hanem magunk tisztítjuk meg a saját ivóvizünket. Kis, helyi családok által üzemeltetett boltokban igyekszünk vásárolni, már ha egyáltalán van ilyen az adott országban. Családi tulajdonban lévő utcai étkezdében eszünk, már amikor nem magunkra főzünk. Nem kérünk sok századik nylonzacskót a boltban, hanem saját anyagzsákot viszek magammal. Sok ilyen apró dolog van, amiben igyekszünk szebben és zöldebben élni.

– Minden a pénz körül forog, hogyan közelítitek meg ezt?
– Úgy közelítettük meg, hogy eltávolodtunk tőle. Kiléptünk abból a körforgásból, amit a fogyasztói társadalom termel: dolgozz, hogy pénzed legyen, amit elkölthetsz, ha elköltötted, dolgozz többet. Ez nehéz téma, mert nem a számlák befizetéséhez szükséges munkát szóljuk le. Mert ezt akkor látja igazán az ember, amikor eltávolodik tőle. Iszonyú stressz, nyomás és szenvedés, az ember nem tud boldogan az lenni, ami szeretne, mert bele van erőszakolva egy dobozba, ami neki lett kijelölve. Néha kapunk is egy-egy csípős megjegyzést, hogy nekünk könnyű ezt mondani, ott a világ másik végén, biztosan adócsalásból van pénzünk, vagy milliomos szülők elkényeztetett csemetéi vagyunk, akik unalomból utazgatnak, aztán megmondják a tutit. Árpival fillérre pontos táblázatot vezetünk az összes kiadásunkról, ezt publikáljuk is bizonyos időközönként (500 nap, 1000 nap után), abból minden szépen kiolvasható, hogy mit mire költünk. Látszik, hogy kevesebből kijövünk, mint amit otthon költöttünk. Napi 2735 forintot költünk fejenként, és ebben az átlagolt összegben minden (repjegyek, kórházi kezelések, fogorvos, étel, ital, szállás, pótalkatrészek, belépőjegyek) benne van. Útközben mi is dolgozunk, például kiadtunk két falinaptárt, rengeteg cikket írunk és riportok is készülnek velünk, valamint Új-Zélandon megálltunk szőlőt szedni két hónapra. Ezt bárki meg tudja tenni.



– Milyenek a szálláslehetőségek?
– Sokféle helyen laktunk már, aludtunk ékszerüzletben, mobilszolgáltató irodájának lépcsőfordulójában, mecsetben, templomban, buddhista kolostorban, rendőrségen, félig felépített házban, garázsban, vitorláson, 2 dolláros hotelszobában, roskadozó fakunyhóban, étterem hátsó szobácskájában, családok kertjében, amit az ember csak el tud képzelni. Sokat laktunk közösségi, baráti alapon működő vendéglátó honlapok segítségével. De a legtöbbször ismeretlen emberek vendégszeretetének örültünk, akik meglátva minket az utcán behívtak magukhoz. Ez az igazi sava-borsa az utazásnak: megismerni az embereket, látni életüket, a szokásaikat. A tájak mindenhol szépek, de az emberekkel való találkozás az igazi kincs, amit ez az utazás adhat.