útkereső

2019.02.23. 15:25

Új úton járnak a siófoki építészek

Egy hónapja lapunk számolt be arról elsőként, hogy a teljes siófoki főépítészi iroda felállt. Most, a felmondási idő végeztével már új helyen dolgozik Molnár Árpád és kolléganői, s nagy tervekkel tekintenek a jövőbe.

Koszorus Rita

– Mennyi időt töltöttek a siófoki Városházán?

– Több mint három évet. Nagyon sok munkával telt ez az időszak, hiszen alapvetően fel kellett állítani a főépítészi irodát. Ugyanis az előző főépítész még gyorsabban távozott mint mi, az érkezésemet követő egy hónapon belül. Közben az összes központi építési jogszabály is változott, méghozzá jelentősen, mert a településképpel kapcsolatos, az építészeti arculattal kapcsolatos döntéseket a közigazgatástól áthelyezték önkormányzati hatáskörbe. Megjelent a településképi törvény, ami kifejezetten előírta a saját rendelet megalkotását. Elő kellett készíteni a települési arculati kézikönyvet és a településképi rendeletet. Ezt a nem kis feladatot rögtön az azt következő évben adták ki, amikor odakerültem.

– Miért volt ez nagy kihívás?

– Egy Siófok nagyságú városnál, ahol a településképi ügyek száma az országban is az első öt között lehet, fontos, hogy minél előbb legyen egy olyan helyi rendelet, amellyel gátat lehet szabni a városra jellemző spekulatív építkezésnek. Nagyon sokat jártuk a várost – akkor már hárman –, sok fényképet kellett készíteni, dokumentálni szinte mindent. Először autóval próbálkoztunk, de rájöttünk, hogy nem megy. Aztán biciklivel jártuk a várost, végül nem volt mit tenni, be gyalogoltunk. Több ezer fényképet készítettünk és év végére elkészült az arculati kézikönyv valamint a rendelet is.

– Milyen eredményeket értek el főépítészi irodaként?

– A legérdekesebb volt a településképi kötelezés, amelyre nagyon sok példa nem volt még az országban sem. Ez volt a legnehezebb, mert itt akár bontatni is kellett és bontattunk is. Az ilyen ügyekből volt is affér, mert az első évben 17 ilyen ügyünk volt. Volt, ahol sikeresek voltunk, de olyan is, amikor bíróságig jutott az ügy. Az Ezüstparton és a Petőfi sétányon is tűnt el faház, sőt a Vásárcsarnokkal szemben sokáig állt egy félig lepusztult pavilon, amelyet az építési hatóság hosszú évek alatt sem tudott elbontatni, Nekünk sikerült egy jó háromnegyed éves küzdelemmel. A végére nagyon sok lett a munkánk, több száz ügyünk volt. És bizony kevesen voltunk rá, mi egy kicsit túl komolyan gondoltuk azt, ami a dolgunk volt. Ez is biztos hozzájárult ahhoz, hogy elfáradtunk.

– Sajnálja, hogy már nem ön a város főépítésze? Fog hiányozni a munka?

– Remélem, hogy nem, mert azt hiszem, leszek még máshol főépítész. Hiszen alig van az országban főépítész, nehéz ilyen végzettségű embert találni. Úgyhogy bízom abban, hogy kellek még főépítésznek másutt. De Siófokot sajnálom és ez nem is titok. Nagyon sok energiát tettünk bele ebbe a munkába, sokan nem is gondolják, pedig így van. Az ember csalódott, amikor hirtelen otthagy ennyi befektetett energiát a munka közepén. De nem volt más út, nem is beszélnék a múltról, inkább csak a jövőről. Felmértük azt, hogy mi nem tudjuk így végezni a munkát. És úgy álltunk fel, hogy azt sem tudtuk, mibe kezdünk. Volt egy megindulás, nem is annyira az én, hanem a kolléganőim részéről. Utána találtuk ki ezt a mostani életet, hogy megpróbáljuk a másik oldalt.

– Akkor ezentúl tervezésben vesznek részt?

– Igen tervezéssel is foglalkoznánk és szívesen adunk tanácsot építtetőknek, sőt együttműködő kollégákkal akár még házat is tudunk építve átadni.

– Miért pont Siójutra költöztek?

– Ez a több mint százéves ház a tulajdonom, amelyet már régebben vásároltam, itt állt kihasználatlanul. A feleségemmel, aki szintén építész, meg szerettük volna menteni és lassanként felújítottuk. Azt mondtuk, hogy irodának használjuk. Így nem kell bérleti díjat fizetni, betettünk egy kályhát, tehát fűtést sem kell fizetni. Szóval ezért lett Siójut. Az pedig nem titok, hogy hárman együtt szerettünk volna maradni, mi jó kollégák voltunk és nem akartuk egymást sem elengedni.

– Ha már építkezésekről van szó. Mi a véleménye, van-e a Balatonnak, illetve a dél Balatonnak építészeti stílusa?

– A Balaton-felvidéknek van, ami nagyon karakterisztikus. Nálunk egy-egy településen van kialakulóban valamiféle modern balatoni arculat. Azért is ennyire kettős a helyzet, mert az északi part nem tudott olyan dinamikusan és erőteljesen fejlődni, mint a déli, mivel nincsenek nagy strandjai, szabad partszakaszai. Ez az oldal szinte egy agglomeráció lett, nagyjából úgy néz ki, hogy valaki Világoson beteszi a lábát és Szentgyörgy környékén távozik az egybeépített déli Balaton-partról. Amely magán hordozza az állatorvosi ló minden jegyét.

– Melyek ezek a jegyek?

– Vannak nagyon jó dolgai ennek a lónak, mert szalad mint a nyúl és fejlődik mint egy oroszlán, viszont sajnos a kinézete egy keverék-szerűség. Ezen kellene tudni valahogyan változtatni, amire van is elszánás. Csak annyira erőteljes a beruházási láz és az érdekek, hogy néha az építészek sem képesek ezen úrrá lenni. Egy ház lehet modern, mert meg kell felelnie a kor kihívásainak, de tisztelettel kell lenni a környezetéhez, illeszkednie kell abba. Ez az alfája és az omegája minden építésnek, az építésznek alázatosnak kell lennie annyira, hogy erre tekintettel legyen. A beruházónak pedig mértéktartónak, amellett, hogy a maximumot hozza ki a lehetőségekből az épület illeszkedjen a környezetébe is.

Barát(i)ságok

Megható írást olvastam tegnap Siófok első emberének közösségi oldalán. Annyira szép, hogy ide is másolom: „A minap fogtam kezet városunk eddigi főépítészével, Molnár Árpáddal, aki tisztségéről lemondva, távozott a hivatalból. Árpádot anno még én hívtam, hogy legyünk munkatársak és azt gondolom, az elmúlt években kiválóan tudtunk is együtt dolgozni. Barátsággal váltunk el egymástól. Indokait meghallgattam, megértettem, s ha nehezen is, de elfogadtam a döntését. Eddigi munkáját e helyütt is őszintén köszönve kívánom neki, hogy találja meg számítását és váltsa valóra felvázolt terveit.”

Szóval Árpád találja meg számítását és váltsa valóra terveit! Bizony van, amikor éppen a saját szavaink „fogságába esünk”. Mert ugye az előbbi azt (is) jelenti, hogy ez a „kiváló együtt dolgozás” ellenére sem sikerült neki (sem) a siófoki városházán, ahonnan – helyi hírek szerint – valamiért mintegy negyven szakember távozott az elmúlt néhány év során.

De valóban, így, úriember módjára kell elválni! Ezt így tanítják! Ha a polgármester úgy gondolja, ahogy írja, az nem baj, szíve joga! De ha el is hiszi, amit gondol, akkor baj van! Mert nem lát, vagy nem akar e lépés mögé látni… Nem érzékeli a lépés üzenetét. A látszat mindig csal, csak a csaló nem mindig látszik! Molnár Árpádot évtizedek óta ismerem. Olyan ember és szakember, akinek városépítő és tervezői munkásságát is nagyra tartom. Nyomot hagyott Siófokon! S csak remélem, hogy ezt sem adja fel. Ám tudva levő erős jellem, aki abbahagyja a próbálkozást, ha úgy érzi, már nem fontos, amit képvisel. Mert az igazán erős jellem soha nem erőlködik, s főleg nem könyörög, hanem megérti az „idők szavát”, s egyszerűen elsétál…

Mások hasonló „nyomát” is keresem…

Lengyel János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában