Kultúra

2016.04.20. 20:48

Konferenciával emlékeztek a kiváló tanárra Csurgón

A Polaneczky Ottó Emlékkonferencián - Református Középiskolák XXII. Természettudományos Diákkonferenciája megnyitóján hirdették ki a „Múzsám a természet” országos rajzpályázat eredményeit.

G. A.

A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulói közül első díjat nyert Szántó Zsófia, második lett munkájával Varga Tamás, harmadik pedig Kovács-Varga Rozália és Héjjas Vivien. A csokonais diákok sikeres szereplése folytatódott a csurgói intézményben tartott konferencián is, a hat szekció három korcsoportjában zajlott versenyen. A korábban benyújtott dolgozatra és az itt elhangzott kiselőadásra kapott pontszám határozta meg a helyezést. Németh Olga a biológia szekcióban, Telkes Beáta pedig néprajz kategóriában végzett az első helyen, előbbi részt vehet a XV. Tudományos Gyermekkonferencián Budapesten. Rajtuk kívül Kunecz Eszter második, Kovács Bendegúz 3. helyen zárt. A felkészítő tanárok: Mellesné Fonyogáb Kornélia, Telkes Zsoltné, Varga Jolán és Peperő Miklós.



– Polaneczky Ottó, iskolánk alapító tanára emléke előtt konferenciával tisztelegtünk az idén is. Mindig szívügye volt a tehetségek gondozása, és e diákkonferencia sikere. A 2012-es találkozón még látványos kémiai kísérleteket mutatott be tanítványaival, az ő javaslatára bővült kémia szekcióval a program – mondta Kovács József igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!