Ordas politikai szándék

2018.08.06. 09:13

Prőhle Gergely: a Tanácsköztársaság a magyar történelem sötét időszaka

A kommunista terrorállam mentegetése semmilyen körülmények között sem fogadható el. A proletárdiktatúra emlékét nincs miért tisztára mosni.

Mint ahogyan mi is megírtuk, jobboldali értelmiségiek egy csoportja nemrég kiáltványban tiltakozott, hogy egy magyar közintézmény – jelesül a Petőfi Irodalmi Múzeum – anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeztek. Ezt követően sajtóhírek szerint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztériuma tisztázó beszélgetést folytatott a múzeum főigazgatójával, Prőhle Gergellyel, aki a Magyar Idők hétfői számában váltja valóra a miniszternek tett ígéretét, s tisztázza az álláspontját a Tanácsköztársaságot illetően.

A publicisztikai megszólalás ugyanakkor folytatása annak a közéleti-kulturális vitának is, amely a Tusnádfürdőn elhangzott miniszterelnöki beszéd szerint Orbán Viktor elismerését is kiváltotta. S ha már folytatás, akkor a viszonreagálás sem marad el: a Magyar Idők a Prőhle-cikkel együtt azonnal közli a kulturális vita elindítójának, Szakács Árpádnak a válaszát is.

Prőhle Gergely megítélése szerint azért tartja indokoltnak a tisztázó megszólalást, mert maga is elismeri: ha csak egyetlen pedagógus akad, aki esetleg elhiszi, hogy a PIM főigazgatója, munkatársai egyoldalúan a „ballibek szekerét tolják” vagy a „proletárdiktatúra emlékét igyekeznek tisztára mosni”, már harminc gyerekkel kevesebb válik megszólíthatóvá.

„Éppen ezért, és mert a tevékenységünket felügyelő miniszternek, Kásler Miklós professzornak erre ígéretet tettem, fontosnak tartom világossá tenni a következőket: a Tanácsköztársaság 133 napját a magyar történelem egyik legsötétebb időszakának tartom” – olvasható Prőhle Gergely vitacikkében.

Mint írja,

a proletárdiktatúra kapcsán a kulturálisan, művészettörténetileg mégoly érdekes folyamatok, jelenségek elemzése nem mérsékelheti azt a felháborodást és gyászt, amit minden épeszű ember érez, ha mondjuk – mint magam is – a Lánchídon nap mint nap áthaladva, emléktáblájukat látva, a Dunába lőtt idősebb és ifjabb Hollán Sándor államtitkárok sorsával szembesül. Az ő esetük pedig csak egy a számos borzalmas akció közül. A Tanácsköztársaság mentegetése tehát semmilyen körülmények között sem elfogadható.

Mint hozzáteszi, való igaz: a fentieket felelős kiadóként leírhatta volna a kiállítás katalógusának előszavában is. De – teszi hozzá – a Kassák Múzeum egy, Albert Ádám által jegyzett kortárs művészeti – és nem történeti – tárlat formájában reflektált a Tanácsköztársaság művészeti törekvéseire.

„Mivel a miniszterelnök által is méltatott kultúrpolitikai vita soha nem látott ismertséget szerzett egy számos konzervatív, MMA-tag, NKA-kurátor által is megtámogatott formabontó kortárs képzőművészeti kiállításnak,

ha szükséges, akárhányszor kész vagyok érvelni az ordas politikai szándék gyanújának elhárítása érdekében”

- hangsúlyozza a félreértéseket eloszlatni kívánva Prőhle Gergely, aki a Tanácsköztársaság megítélése körüli „félreértések” után személyes érintettsége miatt a Magyar Idők Kinek a kulturális diktatúrája? címmel elindított kulturális vitájára is reflektál.

A vitáról szólva óvatosságra int: mint megjegyzi, a kánonról vagy az uralkodó ízlésvilágról szóló polémiában érdemes egy kicsit talán óvatosabban haladni, a szellemi rendrakás közepette kevesebb porcelánt összetörni. Mint fogalmaz:

Herczeg Ferenccel és Bánffy Miklóssal együtt ő biztos abban, hogy a politikai konzervativizmus nem tévesztendő össze az ízlésbeli konzervativizmussal.

A Magyar Idők a Prőhle-cikkel együtt közli a vitasorozatot kirobbantó Szakács Árpád reagálását is, akinek – mint írja – fenntartásai vannak ezzel a megkésett elhatárolódással szemben, tekintettel arra, hogy elfogadhatatlannak tartja a Tanácsköztársaságról szólva a kettős mérce alkalmazását.

A kettős mérce megítélése szerint abban érhető tetten Prőhle Gergely gondolatmenetében, hogy a bolsevizmussal kapcsolatban még mindig szívesen emlegeti a „kulturálisan, művészettörténetileg mégoly érdekes folyamatok, jelenségek” elemzésének szükségességét. Mint írja, Prőhle Gergelynek el kell fogadnia, hogy ennek a nemzetnek az értelmisége van annyira érett, hogy ne vegye be ezt az „egyrészt-másrészt” logikát.

„A Tanácsköztársasággal nem egyrészt van így, s másrészt van úgy: épeszű ember ilyenkor nem kezd egyensúlyozni. Vagy megint csak hadd kérdezzek vissza: képes lenne a Szálasi-korszak művészetét is ilyen egyrészt-másrészt alapon megközelíteni? Ha nem, akkor pedig nem érzi úgy, hogy a kettős mérce képviselőinek szekértolójává vált?”

írja Szakács Árpád, aki az ízlésbeli konzervativizmus vádját is kikéri magának, s ezt bizonyítandó számos kortárs írót felsorol, értetlenségét fejezve ki, hogy a Prőhle Gergely-féle irodalmi kánonnak nem ők a vezéralakjai, s a PIM kiemelt rendezvényeinek nem ők a sztárjai.

Hiába írja Prőhle, hogy ő Herczeg Ferenccel és Bánffy Miklóssal együtt biztos a maga ízlésében, ha közben napjainkban Konrád Györggyel és Nádas Péterrel árul egy gyékényen

- fogalmazza meg kritikáját Szakács Árpád, majd közreadja azt a listát, amely szerinte egy alternatív irodalmi kánon alapjául is szolgálhatna, s amely körül Prőhle Gergelynek is lenne még sok-sok tennivalója.

Itt van tehát az élő klasszikusaink között például Bereményi Géza, Benedikty Tamás, Buda Ferenc, Döbrentei Kornél, Dobai Péter, Fehér Béla, Ferenczes István, Ferdinandy György, Grendel Lajos, Tárnok Zoltán, Kiss Anna, Kalász Márton, Kovács István, Makkai Ádám, Kiss Benedek, Kodolányi Gyula, Brády Zoltán, Péntek Imre, Rónaszegi Miklós, Szakonyi Károly, Szilágyi István, Tamás Menyhért, Temesi Ferenc, Tornai József, Tőzsér Árpád, Vári Fábián László vagy Zalán Tibor

- sorolja Szakács Árpád, aki rögtön folytatja is a felsorolást.

Aztán itt vannak erejük teljében az utánuk következő nemzedékek tagjai: Babics Imre, Bognár Antal, Csender Levente, Gittai István, György Attila, Iancu Laura, Majoros Sándor, Molnár Vilmos, Orbán János Dénes, Papp-Für János, Szentmártoni János, Molnár Vilmos, Toót-Holló Tamás vagy Végh Attila. Mindeközben pedig olyan izgalmas írói debütálásoknak vagyunk a szemtanúi, mint Dezső Katáé, Pataki Tamásé, Haklik Norberté, Pozsonyi Ádámé vagy Zsille Gáboré

- hívja fel a figyelmet Szakács Árpád, aki Prőhle Gergelyhez fordulva azzal a kérdéssel zárja viszonreagálását, hogy látja-e, mennyi elvégzetlen feladat áll még előtte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!