Úszás

2018.12.09. 17:03

Látványos standot állítottak a magyarok a FINA-világkiállításon

A kínai Hangcsou városában sorra kerülő rövidpályás úszó-világbajnokságot megelőző esemény egyik leglátványosabb kompozíciója egy gigantikus ledfal, amelynek látványvilágát a tavalyi budapesti vizes vb-ről készült kisfilmek, illetve a Duna Arénát bemutató videók adják.

A standot a Magyar Úszó Szövetség a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 projekttel közösen állította fel a FINA – azaz a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség – úgynevezett világkiállításán. A magyar stand fókuszában a junior úszók jövő augusztusi világbajnoksága van. Ez a verseny lesz az első a további nagy események sorában, hiszen a 2020-as Európa-bajnokságok után a 2024-es rövidpályás világbajnokságnak is Magyarország ad majd otthont.

Amellett, hogy a pavilon a 2019-ben Európa Sportfővárosa címet viselő Budapest promócióját is szolgálja, fontos állomás abban a vetélkedésben, amely a 2025-ös, illetve 2027-es vb rendezési jogáért indul januártól. A jelentkezők – Greensboro, Melbourne, Kazany és Belgrád, valamint Kína és Ukrajna – közül Hangcsouban egyedül a magyaroknak van standjuk.

A világkiállításhoz kapcsolódó háromnapos konferencia nyitóprogramjaként Gyárfás Tamás, a FINA végrehajtó bizottságának tagja és Szántó Éva, a BP2017 Nkft. ügyvezetője tartott előadást a 2017-es vizes-vb szervezéséről, hangsúlyozva, hogy Perth, Melbourne és Róma után Budapest is a duplázó vb-rendező városok közé kíván lépni. Emellett fontos szerep hárul az olimpiai bajnok Gyurta Dánielre, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként szintén a FINA-világkiállítás meghívott vendége.

A rövidpályás világbajnokság kedden kezdődik, a magyar csapat nagy része hétfőn buszozik át a sanghaji edzőtáborból Hangcsouba. Hosszú Katinka már két napja a hatalmas teniszcsarnokból uszodává alakított helyszínen tréningezik, míg Kenderesi Tamás, Biczó Bence és Bernek Péter vasárnap érkeztek, az ő fő számukat ugyanis a nyitónapon rendezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!