Birkózó Eb

2021.04.20. 18:31

Ligeti Dániel a bronzéremért mérkőzhet

A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel kikapott az elődöntőben, így szerdán a harmadik helyért léphet majd szőnyegre a varsói birkózó Európa-bajnokságon.

Az Eb-ezüst- és bronzérmes magyar nehézsúlyú versenyző kedden a negyeddöntőben kezdte meg szereplését és a moldovai Samhan Jabrailov legyőzése nem jelentett gondot a számára. A késő délutáni elődöntőben azonban már nem volt esélye, ugyanis az orosz Szergej Kozirjov esélyeshez méltó birkózást mutatott be ellene.

A mérkőzés még alig kezdődött el, amikor az orosz levitte Ligetit (0-2), aki a folytatásban sem tudta kivédekezni riválisa indításait. Kozirjov előbb két pontért kivitte ellenfelét, majd állásból lábfelszedést követően a hátára dobta (0-8), kilenc másodperccel az első szakasz vége előtt pedig mögé került és 10-0-ás technikai tussal győzött.

A szombathelyi sportoló szerdán így a harmadik helyért küzdhet majd meg az ukrán Olekszandr Hocianiviszkivel.

A szintén a keddi napon kezdő Vilhelm Richárd (61 kg) és Vida Csaba (74 kg) kiesett.

Szerdán a nők is megkezdik szereplésüket a lengyel fővárosban, ahol Dénes Mercédesz (55 kg) és Németh Zsanett (76 kg) lesz érdekelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!